„Nem akarom vakon vezetni a céget!”

Egy érdekes beszélgetésem volt egy vezetővel. Nemrég váltott munkahelyet és olyan helyre ment dolgozni, ahol nincs döntéstámogató rendszer. Az anyavállalat évek óta ígérgeti, hogy most már tényleg lesz. De ezt már ismerjük.

Az előző munkahelyén volt döntéstámogató rendszer. Megszokta, hogy a számok egy kattintásra jönnek és a lefúrás segítségével szinte bármilyen eltérésnek utána tud nézni. Másodperceken belül. Ez most nagyon hiányzik neki.

Olyan ez, mintha a tőzsdén úgy kereskedne az ember, hogy a tőzsdei adatokhoz csak késleltetve férne hozzá. 15 perces késéssel kapná meg a részvényárfolyamokat, és ezért a 15 perccel korábbi adatok alapján kéne megmondania, hogy mennyiért vesz most részvényeket. Miközben a világ 15 perc alatt teljesen megváltozott, csak ő nem tudott róla. Mert nem fért hozzá időben az információhoz.

Ezt is ismerjük. A legtöbb vállalat pont ezért áldoz döntéstámogató rendszerekre. Javítani akarnak az információhoz való hozzáférésen, hogy gyorsabban, jobb döntéseket tudjanak hozni.
Nem költségeket akarnak csökkenteni, nem bevételeket akarnak növelni. LÁTNI akarják, hogy történik. Nem akarják vakon vezetni a céget.

Vakrepülés?

Aztán ha majd átlátják a helyzetet, döntenek hogy csökkentsék-e a költségeket, tudják-e növelni valahogy a bevételeket.