Új hozzászólás

Egyetértek. A nagy kérdés az, hogy meddig lehet elmenni? Mit jelent az "ésszerű" kompromisszum? Mennyire van szükségünk a munkára és az azzal járó bevételre? Mennyi energiánk van arra, hogy mindezt megtegyük? Nyilván itt ez elköteleződés, a meggyőzési erő, a több szempontú megközelítés lehetnek a sikeres megoldás fontos tényezői. Egy szó mint száz, hosszú távon többet ér, ha erőteljesen kiállunk a szakmai szempontok mellett, mintha csak bólogatunk a megrendelői igényekre. A legfontosabb, hogy sohase veszítsük el a fejünket, sohase emeljük fel a hangunkat és sohase gondoljuk azt, hogy bárki rosszat akar a projektnek. Mindig gondolkozzunk el azokon a helyi érveken, amelyekkel nem értünk egyet, sohase panelek szerint válaszoljunk, azokat a példákat használjuk érvként, melyeket a másik fél is felhoz. Ha mégis kiderül, hogy valamire nincs pénz, akkor ajánljunk olyan megoldást, mely kisebb célokat tűz ki, de bővíthető a szakmailag megfelelőbb irányba, ha majd lesz pénz. Az egyik legnagyobb problémának tartom, hogy pályáztatás alkalmával nincs mód a fenti párbeszédek lefolytatására, és a beadott anyagok elbírálásának súlyozásában az ár extrém (sokszor tízszeres) erővel szerepel, szinte elnyom minden más szempontot - így a szakmaiságot is. Pont ellentétes azzal a személyes vásárlói szokással, amely szerint nem feltétlenül olcsón akarok valamit megvenni, hanem megfelelően és hosszú ideig használni is akarom. Emlékszem 20-30 évvel ezelőtt kevesen vettek olyan iparcikket, melyen az állt, hogy made in China vagy más ázsiai ország. Mára a vásárlói szokások (a marketing és a kiszolgáltatottság miatt) megváltoztak, a minőség nem feltétlenül javult...