Új hozzászólás

Jó a téma, jó a címválasztás! :o) * Ha már volt I.variációnak a "teljes elutasítás", akkor én hiányolnék egy olyan IV.variációt, ami kvázi "teljes megengedés", vagyis, ha "nincs közvetlen ellenérv, akkor miért ne kerüljön be a scope-ba". Azt gondolom egyfelöl létezik ökölszabály, másfelöl nem létezik ökölszabály a problémára. ;) Megpróbálok érvelni mindkét - egymással antagonisztikus - szempont mellett. Nincs ökölszabály, mert nem tudjuk milyen a beszállító-megrendelő kapcsolat. Mekkora és milyen távú a bizalom, a két fél tudása. Milyen mélységű árlefaragó versenyt kényszerített a beszállító-versenyzőkre a megrendelő. Mekkora a kockázatipuffer (anyagi, jövőbeli együttműködési, stb). Egy stabil korrekt megrendelő-beszállító viszony többet el tud viselni scope-menedzsmentileg, míg ha idegenként bemegyünk egy boltba, hogy "csak akkor veszek egy liter bort, ha kapok mellé egy másik liter ingyen bort", akkor körberöhögnek és elhajtanak, mert a boltosnak nyílván nem éri egyszeri tranzakcióban az ilyen rugalmasság (nem fog beleférni a "scope-jába"). Van ökölszabály, mert: - megrendelő sem tudhat mindent előre, azaz egyre több információhoz juthat a projekt haladtával. Az élet is rohamléptekben változik körülöttünk. Informatika az egyre kevésbé olyan, mint egy katedrális építése (amin akár generációk dolgozhattak). - informatikai projekteknél korrekt kapcsolatnál szerintem nem fillérre kicentizett a projektköltségvetés. Pont azért mert rendszerint nem a projektköltségvetés szokott rugalmas lenni, hanem a célhoz vezető út. A "teljes elutasítás" tehát kiesik, míg a "teljes megengedés" meg azért esik, egyfelöl generálni fogja az egyre nagyobb sebességre váltó scope-bővülést, másrészt exponenciális elszáll a projekt sikerének valószínűsége a nulla irányába. 1.ökölszabály teház: az élet dinamikusan változik, és alkalmazkodni kell 2.ökölszabály tehát: mederben kell tartani a scope menedzsmenetet. És mi tartaná mederben? Egyfelöl felső korlát a projekthatáridő, a projektköltségvetés, meg a projektben érintettek "elégedettségérzetének" végösszege. Másfelöl tisztában kell lenni, hogy a scope menedzsmentnek _overheadje_ van. Bármilyen scope-bővülés felemlítésének pillanatában azonnal overheadet generál. Ez a tény önmagában lassíthatja a scope-bővülés felpörgését. 3.ökölszabály tehát: minden scope-bővülés felvetésért egyfelöl _felelősséget_ kell vállalni, másfelöl dinamikus alkalmazkodási kötelezettség címén _hatásanalizist_ kell végeznie a beszállítónak (megrendelő addigra már megtette ezt, hiszen felvetette a scope-bővítést). Mennyire nő a beszállító költsége (hatásanalizis + scope-bővítés elvégzése), mennyire veszélyezteti a projekthatáridőt, projektköltségeket, mennyire befolyásolja az összelégedettségérzést, adja-e rá minden projekt-érintett az áldását a scope-bővítésre stb. 4.ökölszabály: mivel a fentiek a hatásanalizis túlspilázás esetén akár a projekt a projektbenné tudhat duzzadni, világosan látnivalónak kell lennie mind a beszállítói, mind a megrendelői projektvezetőnek (valamekkora hatásanalizis után), hogy inkább "igen" vagy inkább "nem" legyen az adott scope-bővítés és ennek megfelelően inkább "áthajtani" vagy inkább "elgáncsolni" célszerű azt. 5.ökölszabályként leszögezhető, hogy az élet nem fekete-fehér-igen-nem. Símán lehet, hogy a beszállító cégvezér jövőbeli aggódásból és szűkebb körű információkra alapozva támogatna inkább minden scope-bővítést, míg a konkrétumokkal jobban tisztában lévő terepen dolgozó projektvezető meg adott esetben inkább nem. Míg a megrendelőnél van akinek a határidő a fontosabb ezért elutasítaná inkább a scope-bővülést, és van akinek a minél tökéletesebb funkcionalitás (projekthaszon-maximalizálás) ezért inkább támogatná. Most arról már nem is beszélve, hogy az egyes résztvevők tekintélye, befolyása, tudása, eléggé különböző tud lenni.