I. Önkiszolgáló BI workshop

2008-ban láttam először a Microsoft önkiszolgáló üzleti intelligencia technológiáját. Még tisztán emlékszem mennyi minden járt akkor a fejemben. Egyfolytában azon gondolkodtam, hogy mire lehet majd használni s mire nem. Elővettem egy több mint 10 évvel ezelőtti pilot projekt kapcsán kapott input fájlokat és megpróbáltam vele felépíteni egy vezetői információs rendszer, mértem az időket, gyűjtöttem a tapasztalatokat, próbáltam elhelyezni a BI térben az eszközt, elkezdtem dolgozni egy bevezetési módszertanon, stb.

Azóta eltelt majd három év és most jutottam el oda, hogy meghirdessem az I. önkiszolgáló BI tanfolyamot. Miért vártam eddig?

Mert most jött el az ideje

Mostanra érett meg a piac és a technológia is arra, hogy elkezdjenek felépülni az első önkiszolgáló üzleti rendszerek. A Vállalatoknál elkezdték kitaposni azokat az utakat, ahol az önkiszolgáló BI hasznára lehet a szervezetnek. Keresnek, kutatnak, próbálnak tanulni, információt gyűjteni az új technológiáról. Hol lesz a helye a vállalati informatikában? Hol lesz a helye a BI portfólióban? Hogyan fogják a felhasználók használni, stb.

Most kezdenek komolyabban foglalkozni az önkiszolgáló BI technológiákkal a tanácsadók is. Nemrég volt az Innovatív BI konferencia ahol az önkiszolgáló BI előadás után sokat beszélgettünk a szünetekben arról, hogy vajon tényleg rá lehet-e bízni az üzleti felhasználókra az önkiszolgáló BI rendszer felépítését? Mi lesz így a Single source of truth, a történetiség és egyéb, több év tapasztalatai alapján felépített dogmákkal? Milyen eddig szűz szegmensekbe tudunk bemenni, ahová eddig méret vagy más korlátok miatt nem tudtunk belépni?

Most kezdenek el foglalkozni a témával komolyabban az üzleti felhasználók is. Nekik tetszik. Félnek, hogy vajon képesek lesznek-e uralni a technológiát, vajon lesz elég idejük egy önkiszolgáló BI rendszer felépítésére. Ugyanakkor nagyon tetszik nekik az a szabadság, amit az új technológia ad. És itt most nem is csak az elemzői szabadságra gondolok, hanem inkább a függetlenségre. Arra, hogy e technológiát használva jelentősen csökken a kitettségük az informatikától. Arra, hogy innentől kezdve önmaguk lesznek képesek több forrásból érkező táblákat összekapcsolni és elemezni az Excelben.

Sok tényező gátolja még az Önkiszolgáló BI rendszerek gyors terjedését. Pályázati kultúránk, megszokásaink, a szervezetünk felépítése sokszor még nem áll készen az innovációk befogadására. De az tisztán látszik, hogy elkezdett kialakulni a VALÓS piaci igény az önkiszolgáló üzleti intelligenciára, úgyhogy eljött az idő hogy komolyabban foglalkozzunk vele.

Jöjjön el az I. önkiszolgáló BI workshopra. Szakadjon ki a hétköznapok darálásából és a szánjon rá egy napot, hogy miközben önfeledten épít fel valós adatokon egy valós igényeknek megfelelő BI rendszert - végiggondolja: Vajon hogyan tudok én, vagy hogyan tud a szervezetem profitálni az önkiszolgáló üzleti intelligenciából.

Jelentkezem>>

Kővári Attila - BI projekt

hozzászólás

Tisztelt Kővári Attila! A workshop nagyon izgalmasnak hangzik és szeretnék is részt venni rajta, de az időpont nem alkalmas. Lesz még hasonló oktatás, illetve várhatóan mikor 2012-ben? Köszönettel, Kovács Nándor

Kedves Nándor, Ez lesz az első önkiszolgáló BI workshop, így nem tudom milyen lesz a fogadtatása. (Bár remélem jó :-)). A legközelebbi workshopra valószínűleg jövő nyárig várni kell majd. Üdv, Attila

Új hozzászólás