Duplavé

„Hozzon ki minél többet meglévő szoftvereiből" Ez volt a mottója a Microsoft üzleti intelligenciát bemutató brosúrának. Nem véletlenül. Ma, amikor már elhittük, hogy minden rendben a globalizált gazdasággal, hogy már kifelé jövünk a válságból, kiderül hogy szó sincs róla. W alakú lesz a válság lefutása - mondják az elemzők. Lehet, hogy nem lesz igazuk, de az mindenesetre valószínű, hogy az ettől való félelemtől újra mindenki óvatos lesz. Visszafogja beruházásait, spórol ahol tud.

„Oldjátok meg házon belül"

Nem marad más, azzal kell főzni, amink van. Azokkal a szoftverekkel és emberállománnyal kell megoldani a problémát, amelyek per pillanat rendelkezésre állnak. És bár az emberállományban már valószínű rég nincsenek tartalékok, a szoftverekben még mindig van.

Konkrét felmérésről nem tudok beszámolni, de tapasztalataim szerint az SQL Server relációs adatbáziskezelőt használók töredéke használ Analysis Services-t (OLAP adatbázis kezelőt), Integration Services-t (Adatbetöltő (ETL) eszközt), vagy az adatbányász motort. Pedig aki megvásárolta az SQL Servert az megkapta hozzá az összes említett szoftverkomponenst. Mégis alig ismerek olyan vállalatot ahol sikerrel hadrendbe állították volna.

Nehéz? Nehéz. Tudom. Ön is valószínűleg tudja, hogy az adattárház akkor fog igazán megtérülni, ha termővé tesszük. Például az adatbányászattal. És utána az eredményt visszaforgatjuk mondjuk úgy, hogy az így nyert tudást, algoritmust visszaépítjük a vállalat napi folyamataiba. De tudom, hogy nem könnyű mindenkivel megküzdeni. Én is szembesülök ezzel a problémával. A terveken, elhatározásokon túl ritkán tudunk továbblépni, pedig mindenki érti, hogy mennyire fontos lenne.

Mégis azt mondom, hogy próbáljon meg továbblépni. Próbáljon meg minél többet megtudni a kihasználatlan komponensekről, a technológiákról, hogy teljes magabiztossággal tudja azt mondani a főnökének, hogy például az Analysis Services-zel az x szakterület állandó ad-hoc-igény problémáján tudnánk segíteni, vagy hogy a Master Data Services-zel kialakíthatnánk a régóta áhított egységes ügyféltörzset, stb. És hogy mindezeknek nincs szoftverköltség vonzata, hiszen az említett szoftverekkel mind rendelkezünk: Az SQL Server mellé anno kaptunk egy adatbányász motort, egy OLAP adatbáziskezelőt, egy központi törzsadatkezelőt, egy ETL eszközt, stb. így ezekért nem kell fizetnünk.

Így lehet előrelépni, fejlődni, még akkor is, ha a gazdasági válságból kivezető út tényleg W alakú lesz...

Kővári Attila - BI projekt

hozzászólás

Igen aktuális a felvetés, szívesen olvasnék olyan esettanulmányokat, ahol sikeresen megoldották az ehhez hasonló, szemléletmód váltással kapcsolatos eseteket. Szívesen olvasnék olyan összefoglalókat, ami - mint egy szakácskönyv - használható "recepteket" ad a hasonló esetek kezeléséhez. Bár ha már szakácskönyv, akkor ez a fajta probléma kezelés lehetne az egyik alfejezet. Ebben a "szakácskönyvben" is lennének külön "levesek", "egytál ételek", "sütemények", stb... :) Szép, vastag gyűjteményt lehetne készíteni.

Új hozzászólás