Adattárházak minőségbiztosítása előadás
A történet 2009-ig nyúlik vissza. Válság volt azon gondolkodtam, hogy hogyan lesz ebből kiút? A Tungsram példája járt a fejemben, akik a 29-es válság alatt minimalizálták a termelést és minden energiájukat a fejlesztésre fordították.
Követve a Tungsram példáját én is minden erőmet a kutatás + fejlesztésre fordítottam:
- Iszonyú sokat tanultam és fejlesztettem magam.
- Fejlesztettem a BI bevezetési módszertanaimat, hogyha majd lesznek projektek, akkor rövidebb idő alatt tudjunk BI rendszereket bevezetni. (Ennek melléktermékeként jött létre a szakterületi BI bevezetési szolgáltatás. Érdemes elolvasni az oldalt, mert tisztán érződik rajta a válság hatása)
- És belekezdtem termékfejlesztésekbe. Ekkor készült el a BI és adattárház projektvezető képzés. De nem ez volt az első ötlet. Az első ötlet az adattárházak minőségbiztosítása volt...
Miért adattárházak minőségbiztosítása?
- Semmilyen használható információt nem találtam a témában a neten
- Több mint 20 BI és adattárház könyvet lapoztam át, de még ha találtam is bennük BI és adattárház minőségbiztosítással kapcsolatos információkat, akkor azok kizárólag az adatok minőségével foglalkoztak. A folyamatok minőségbiztosításával kapcsolatban semmit sem találtam.
- Feltűnően sok minőségbiztosítással kapcsolatos álláshirdetést találtam a BI és adattárház állások között, amiből arra következtettem, hogy a nyugati trend előbb-utóbb Magyarországon is megjelenik és lesz igény a minőségbiztosítói tudásra. Mellékszál: a válság alatt belekezdtem egy BI és adattárház munkákkal foglalkozó állásportál kifejlesztésébe és így elég jó rálátásom volt a webes BI és adattárház álláshirdetések piacára. (A portál végül sosem került élesbe, az ötlet szabad, bárki felkaphatja :-))
- A BI piackutatók elemzéseiből kiderült, hogy a BI projektek problémái kapcsán legtöbbször olyan problémákat említenek a kérdőívet kitöltők, amelyek minőségbiztosítással kiküszöbölhetőek, vagy legalább hatásaik csökkenthetőek lehettek volna.
Úgyhogy mindezek miatt úgy gondoltam, hogy az adattárházak minőségbiztosítása jó témája lesz egy adattárház tanfolyamnak. De végül ebből az ötletből csak egy szolgáltatás lett. Oktatás nem.
Azóta eltelt öt év és az adattárház minőségbiztosítás téma parlagon hevert, de most újra előkerült. Mi változott ezalatt az öt év alatt? Gyakorlatilag semmi. Csak annyi, hogy rengeteg plusz tapasztalatot szereztem a témában, hiszen
- Minden saját projektemet minőségbiztosítottam
- BI és adattárház coaching során is mindig minőségbiztosítottam a kollegák munkáját
- Ügyféloldalon is minőségbiztosítottam más szállítók munkáit
- És egy általam tervezett adattárházat is minőségbiztosítóztak. (Tehát akasztották már a hóhért is :-))
Háát valahogy így fogom kezdeni a BI és adattárházak minőségbiztosításával kapcsolatos előadást az adattárház fórumron majd rátérek a minőségbiztosítási feladatokra az adattárház bevezetés különböző szakaszaiban, majd jön egy konkrét példa bemutatása, aztán jönnek az adattárház minőségbiztosítást támogató szoftverek, és végül választ keresünk a mennyibe kerül, megéri-e kérdésekre. Ha érdekli a téma akkor üljön be az előadásra :-)
Kővári Attila - BI projekt
Új hozzászólás