Ez egy nagyon, nagyon messze vezető problémakör. Meggyőződésem, hogy felül lehet rajta kerekedni, és az adattárházak is le tudják kezelni ezt a helyzetet, ha:
1. az egyes fogalmak mögötti tartalmak a fenti példához igazodva ELŐZETESEN meg vannak határozva ÉS
2. minden fogalomnak SAJÁT mutatószám felel meg.
Mivel a tényadatok mindegyik fogalom meghatározása során ugyanazok (hiszen a gazdasági események ugyanolyan sorozatát elemezzük más és más szempontból), a tények átemelése során mindegyik mutató kiértékeléséhez rendelkezésünkre áll az összes adat, azaz legfeljebb minimális extra erőfeszítés szükséges egy sokkal teljesebb (és tisztább) kép kialakításához.
Még olyat is lehet (kell!) játszani, hogy ezeket a mutatókat egymással hasonlítjuk össze, és megpróbáljuk értelmezni az összefüggésüket vagy azt, ha az addig ismert összefüggés-mintájuk megváltozik (pl. ha a te példádnál maradunk az értékesítés volumenének elemzése akkor, ha mondjuk a kereskedőt a befolyt pénzek után fizetik vs. ha a logisztikát a kiszállítások volumenén mérik, rámutathat a vevői fizetési magatartás változására - azonos kiszállítás, kevesebb bevétel). A dolgok magyarázata eleve sokkal érdekesebb pusztán annál a ténynél, hogy kimutatjuk a változást.
A megtörtént események elemzése ezek alapján mindenféle szempontból lehetséges: egy a valóság és ezer a ruhája.
De mi legyen a tervekkel? Mindenkinek vannak tervszámai, és ezek között nyilvánvalóan összefüggéseknek kell lenniük. Ha megint csak a Te példádnál maradunk: nem lehet ugyanazt a statikus értékesítési számot használni minden divízióhoz. Azt sem lehet, hogy ők majd külön-külön határozzák meg a számaikat: olyan modellt kell építeni, amelyik képes, ha egyszerűen is, de szimulálni a tényeknél lekövetett eseménysorozatot. És ebbe mindenkinek van beleszólása: az értékesítőtől a logisztikán és a pénzügyön át a gyártásig, mindenki hozzá tudja tenni a magáét.
Azt hiszem, hogy a jelenkori legnagyobb üzleti informatikai kihívás immár nem a megtörtént események lekövetése, hanem olyan, rugalmas informatikai modellek alkalmazása, amelyek a gyorsan változó üzleti körülményekre és a komplexitásra egyszerre képesek reagálni; ráadásul mindezt úgy, hogy nem kerülnek csilliárdokba. Ez elsősorban szemléletváltást jelent szerintem, az informatikai támogatási igények felemelését a "kiszolgáló", "utánkövető" pozícióból a stratégiai partnerség irányába.
A rendszerek szállítóinak még jobban érteniük kell az üzletet, az üzletembereknek pedig nem az informatikában, hanem a modellekben való gondolkodás képességében kell fejlődniük.
Bocs, ha hosszú lett, de nagyon aktuális dolgokat feszegettél :)
GA
h, 01/09/2012 - 15:24
Permalink
Ez egy nagyon, nagyon messze