SQL 2008 BI és adattárház prezentációk

Lement az SQL 2008 újdonságairól szóló TechNet konferencia. Sokat készültem rá, sokat lemaradást gyűjtöttem össze, de nagyon sokat újat tanultam a felkészülés során. (Ezeket természetesen nemsokára mind megosztom Önnel).

A hétvégén viszont jól kipihentem magam (legalábbis szellemileg), mert kint voltunk a Vogalonga-n (Ez egy evezős „verseny" Velencében) és most úgy érzem, hogy arrébb tudnék tolni egy hegyet is. Ezt jól ki fogom használni arra, hogy utolérjem magam:

  1. Nem írtam a BI.hu-ra hónapok óta. Pedig van újdonság bőven, úgyhogy a héten megpróbálom feldolgozni őket
  2. Folytatjuk az SQL Server 2008 újdonságainak (Illetve az Integration Services és az Analysis Services 2008 újdonságainak) boncolgatását is, mert konferencián nem mondtam el mindent, és amit elmondtam azt sem tudtam teljes mértékben kifejteni.

Úgy tudom, hogy a Microsoft nem fogja kitenni a prezentációkat a webre, (illetve ha ki is teszi, az nem most lesz), úgyhogy felteszem az üzleti intelligenciával és adattárház építéssel foglalkozó prezentációkat ide. Aki ott volt annak azért, hogy utána nézhessen az elhangzottaknak, aki nem annak azért, hogy lássa, hogy milyen üzleti intelligencia újdonságai vannak az SQL 2008-nak. Lapozgasson bele:

Mindhárom prezentáció ugyanazt a 3 BI prezentációt tartalmazza, csak más más formátumban (pptx, ppt, pdf). A Reporting Services újdonságairól Kovács Zoli beszélt a Microsoft Magyarországtól, az SSIS és SSAS újdonságairól pedig jómagam.

A relációs motor üzleti intelligenciával és adattárházakkal foglalkozó újdonságairól külön nem esett szó, azokról Soci tett említést az előadásaiban, amelyek innen letölthetők.

Update: A konferencia előtt a Computerworld meginterjúvolta az előadókat, hogy mit gondolnak az SQL Server 2008-ról és saját szakterületükről. (Az üzleti intelligenciával kapcsolatos kérdések ezek voltak: Milyen kihívásokat tartogat egy BI bevezetés, hogyan teszi gördülékenyebbé a bevezetést az SQL 2008, stb...). A felvett anyagból aztán készítettek egy klipet, amit lejátszottak a konferencia előtt és most látom, hogy feltették a webre. Akit érdekel, megnézheti a Computerworld oldalán

Kővári Attila - BI projekt

Új hozzászólás