A Microsoft felvásárolta a DATAllegro-t
Július 24-én a Microsoft bejelentette, hogy felvásárolja a DATAllegro-t. A cégről annyit kell tudni, hogy kifejezetten nagy adattárházakhoz szállít olyan sok „kis" szerverből álló konfigurációt, amellyel relatíve olcsón lehetett hatalmas, akár több 100 terabájtos adattárházat építeni.
A DATAllegro üzleti modellje abból a hipotézisből indult ki, hogy az adattárházak adatmennyisége évente megduplázódik és ezt a „klasszikus" szerverek nem fogják bírni, hiszen Moore törvénye szerint azok számítási teljesítménye kétévente csak megduplázódik. (A merevlemezek esetében egyébként ennél még rosszabb a helyzet)
Az éves adatnövekedés és a számítási teljesítmény közti szakadék. Forrás: DATAllegro
Épp ezért úgy gondolták, hogy a keletkező szakadékot az adatmennyiség növekedése és a szerverek teljesítménye között csak úgy lehet majd áthidalni, ha párhuzamosítanak, és sok géppel - lehetőség szerint sok „kommersz" szerverrel - szolgálják ki az óriás adattárházakat. Erre ki is fejlesztettek egy hardverekből és szoftverekből álló rendszert, amit most jól eladtak a Microsoftnak.
Bár nem hiszem, hogy a felvásárlás hatására Magyarországon gombamód elszaporodnának a DATAllegro technológiáján alapuló SQL szerveres adattárházak, de remekül jelzi azt az irányt amerre a Microsoft tart, és ennek előnyeiből - úgy gondolom - előbb utóbb itthon is részesedni fogunk.
Ha többet szeretne megtudni az itt olvasottakról, akkor látogasson el a BI.hu-ra, ahol egy remek összefoglalót olvashat a felvásárlás és a technológia hátteréről.
Más. A hétvégén kijött az SQL Server 2008-hoz tartozó első "feature pack", ami számos külön-külön telepíthető ingyenes kiegészítőt tartalmaz az SQL Server 2008-hoz. Egy kis ízelítő a csomag tartalmából:
- Microsoft SQL Server 2008 Data Mining Add-ins for Microsoft Office 2007
- Microsoft SQL Server 2008 Analysis Services 10.0 OLE DB Provider
- Microsoft SQL Server 2008 Reporting Services Add-in for Microsoft SharePoint Technologies
- Microsoft OLEDB Provider for DB2
- SQL Server Remote Blob Store
- Microsoft SQL Server 2005 Backward Compatibility Components
- Microsoft SQL Server 2008 Command Line Utilities
- Microsoft SQL Server 2008 Management Objects
- Microsoft SQL Server 2008 Upgrade Advisor
Kővári Attila - BI projekt
Új hozzászólás