20 év
20 évvel ezelőtt ezen a szép napon (február 17.-én) kezdtem el üzleti intelligenciával foglalkozni. Jó rég volt. Még Google sem volt :-) Ahogy blogok sem és infó sem volt a neten. Ma ez már szinte elképzelhetetlen.
Jó visszaemlékezni erre a 20 évre. Nagyon sok szépet kaptam ettől a szakmától, nagyon jó emberekkel hozott össze a sors és nagyon sokat tanultam ezalatt a 20 év alatt. Többszáz hazai vállalatnak segítettem már valamilyen BI/adattárház probléma megoldásában és többezer embernek tudtam átadni valamit a BI-ból a tanfolyamaimon. Egyszóval nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek.
20 év sok idő, de még mindig emlékszem az első munkanapra. Öltönybe kellett mennem, nekem nem volt úgyhogy előtte nap vettem egy szép zöldszínű öltönyt. Hozzá stílusosan egy lila nyakkendőt, amin körömnyi volt csak a megkötött csomó. Akkor ez volt a menő :-) Vettem egy bőr aktatáskát is, beleraktam a határidőnaplóm ami még üres volt, egy tollat és egy ceruzát is. Mást nem. A mobiltelefon még megfizethetetlen volt, laptopja még senkinek sem volt.
Hétfő reggel kilenckor megnyomtam a lakásiroda csengőjét. Kérdezték mit akarok és én mondtam, hogy dolgozni :-) Havi 60 000 forintot kerestem az első pár hónapban, aztán 50%-kal megemelték a fizetésem :-)
Szép idők voltak ezek. Együtt indultunk a szakmával, együtt fejlődtünk, együtt tanultunk. Kb. úgy, mint ahogy pár éve a Big Data indult: Maroknyi ember, kezdetleges, de gyors tempóban fejlődő szoftverek, innovatív megrendelők. Csak mindez 20 évvel ezelőtt.
Egyszóval szép volt ez a 20 év. (El is megyünk most a feleségemmel megünnepelni a 20 éves munkaviszonyt :-)
Köszönöm, hogy itt van, köszönöm hogy olvassa a BI projekt blogot és remélem hamarosan találkozunk személyesen is.
Kellemes hétvégét!
Kővári Attila - BI projekt
Új hozzászólás