Az adattárház menedzser feladatai

Tegyük fel, hogy sikeresen véget ért az üzleti intelligencia vagy adattárház projekt. Nagy az öröm, megvolt a lezáró prezentáció is. De mi lesz a következő lépés? Eddig strukturált keretei voltak a munkának, de most hogy levonul a szállító a projektről kinek fogjuk bejelenteni a hibákat? Ki fogja ellenőrizni, hogy sikeresen lefutottak-e a betöltések? Ki fogja a kapcsolatot tartani az üzleti területtel? És kihez fordulhatnak az üzleti felhasználók ha kérdésük/kérésük lesz?

A cégeknek szüksége van adattárház menedzserekre

A cégnek, az üzleti felhasználóknak, az üzemeltetőknek, de még a szállítónak is szüksége van egy adattárház menedzserre, aki egyszemélyes felelőse lesz az adattárháznak vagy az üzleti intelligencia rendszernek. Ha nem nevezünk ki valakit erre a posztra, vagy nem adjuk oda valakinek az ezzel a poszttal járó feladatokat, akkor az adattárház vagy üzleti intelligencia rendszer szép lassan ki fog halni. (Erről a folyamatról egyébként otthonában végzett üzleti intelligencia rendszerével címmel írtam már korábban egy cikket.) Nos, hogy ezt megelőzzük, ruházzunk fel valakit az adattárház menedzseri címmel, és szedjük össze, hogy milyen feladatok ellátását várjuk el tőle:

Adattárház menedzser feladatai (munkaköri leírása)

  • Megérteni az üzleti területek működését, megismerni az üzleti felhasználók feladatát, felelősségét.
  • Megismerni és megérteni azokat a döntéseket, amelyek az üzleti felhasználók az adattárház vagy üzleti intelligencia rendszer segítségével akarnak meghozni
  • Kidolgozni az üzleti felhasználók támogatási rendszerét (Hogyan, kitől kaphat segítséget az üzleti felhasználó)
  • Gondoskodni az adattárház szervezeten belüli népszerűsítéséről
  • Potenciális új felhasználókat, alkalmazási területeket keresni és felkészíteni őket az adattárház használatára
  • Összegyűjteni és priorizálni a felhasználók igényeit, panaszait, bejelentett hibáit és a fejlesztési feladatokat
  • Megszervezni az adattárház infrastrukturális környezetének karbantartását
  • Karbantartani/karbantartatni az üzleti adatszótárt és a forrásrendszerekkel nem rendelkező adatokat
  • Napi rendszerességgel ellenőrizni a betöltéseket, eszkalációs terveket kidolgozni a problémák kezelésére, az üzleti felhasználók tájékoztatására.
  • Folyamatosan monitorozni az adatok minőségét, megbízhatóságát, figyelni a forrásrendszerek változásaira
  • Folyamatosan monitorozni az adattárház vagy üzleti intelligencia rendszer válaszidejeit
  • Kapcsolatot tartani az implementációs csapattal
  • Kidolgozni a tesztelési/elfogadási eljárásokat
  • Elfogadni/elutasítani a fejlesztések, garanciális feladatok teljesítését,
  • Gondoskodni az adattárház változásainak kommunikálásáról

Hogyan mérjük az adattárház menedzser teljesítményét

Tudjuk, hogy milyen feladatokat kell ellátnia az adattárház menedzsernek. De hogyan mérjük a teljesítményét? Mikor leszünk elégedett az általa elvégzett munkával? Az alábbiakban összeszedem, hogy mitől függjön az adattárház menedzser értékelése:

  • Az adattárház munkaidőbeli elérhetőségétől, azaz attól, hogy egy hónapon belül a munkaidő hány százalékában volt elérhető az adattárház vagy az üzleti intelligencia rendszer. Ha nem voltak kihagyások, akkor jutalom, ha igen akkor ejnye-bejnye
  • Új felhasználók számától: hány százalékkal tudta növelni az adattárház vagy üzleti intelligencia felhasználók számát? Az Aberdeen egy tavalyi felmérésében kimutatta, hogy az adattárház vagy üzleti intelligencia rendszer felhasználóinak száma átlagosan 4%-kal növekedtek a megkérdezett vállalatoknál. Ha az adattárház menedzserünk ennél nagyobb számot tud elérni, akkor jól végzi a dolgát
  • Új alkalmazások/alkalmazási területek számától:Ki tudja-e terjeszteni adattárház menedzser az üzleti intelligencia alkalmazási területeit? Ott van példának az adatbányászat. Az SQL Server szoftvercsomag része az adatbányász motor. Aki az SQL Server-t megvette, az megkapta hozzá az adatbányász szoftvert is. De képes-e az adattárház menedzser az új technológiát ráépítve az adattárházra hatékonyabban támogatni a döntéseket? Ha igen, akkor jutalmat érdemel. Méghozzá nagy jutalmat mert ezekkel a lépésekkel jelentősen tudja növelni az adattárház megtérülését.

Összefoglalás. Ha egyetlenegy mondattal kéne megfogalmaznom, hogy mi az adattárház menedzser feladata, akkor ezt így tenném: Az adattárház menedzser feladata az adattárház vagy BI rendszer megtérülésének maximalizálása. A többi az üzemeltetés dolga.

== x == x ==

Tanfolyami hírek: Már csak néhány nap van a BI és adattárház menedzser képzésig. A tanfolyam gyakorlatilag teltházas. (1 szabad hely maradt még). A prezentációk készen, egy két utólagos simítást kell még elvégezni rajtuk. Többszöri vágás után nettó 7 órásra sikerült az anyag. Durva lesz. Izgulok is kellőképen. De nagyon jóleső érzéssel tölt el, hogy ismerem az anyagot, és tudom róla, hogy sokat fognak belőle profitálni a résztvevők.

Kővári Attila - BI projekt

BI & DWH projektvezető képzés

Tudjon meg többet az itt elhangzottakról! Jöjjön el a 2024. szeptember 25.-i BI és adattárház projektvezető képzésre, vagy rendeljen kihelyezett tanfolyamot! Részletek >>

 

hozzászólás

Az olyan szempontok, mint például az az adattárház válaszideje, a lekérdezések sebessége, az adatminőség nem számítanak?

Szia Bence! Igazad van, számítanak. (írtam is a feladatai közé). Szerintem a válaszidőket azonban jobb a szerződésben szabályozni és akkor az adattárház menedzser feladata csak annyi, hogy monitorozza őket. Más kérdés, ha erről nem rendelkezik a szerződés. Akkor tényleg az ő feladata lesz az, hogy fenttartsa vagy fenttratassa a kívánt szolgáltatási szintet. Adatminőség. Jó kérdés. Egy részére biztos hatással tud lenni, a másik részére viszont nehezen. Mérni is nehézkes. De érdemes elgondolkodni mind a kettőn. Holnap majd megvitatjuk a tanfolyamon a résztvevőkkel.

Szia! Említetted a feladatok között: - Gondoskodni az adattárház szervezeten belüli népszerűsítéséről Tudsz erre konkrét példát, vagy best-practise-t mondani? Hogyan tudsz rávenni egy felhasználót, hogy önszántából megszokja/megtanulja/megszeresse/AKTÍVAN (jól)HASZNÁLJA a meglévő BI rendszereket? A megszokott "prezentálom hogy ez jó" megoldás melett tudsz olyan játékot, vagy bármilyen más megoldást, ami működik? (Vagy mégjobb ha már valahol működött :) Köszi.

Szia, Mondok pár példát, a teljesség igénye nélkül. Szerencsére itt van minden a fejemben, mert a tegnapelőtti BI és adattárház projektvezető képzésen sokat beszéltünk róla. Hogyan bírhatjuk rá a felhasználókat, hogy használják/jobban használják az adattárházat vagy üzleti intelligencia rendszert? 1. Elzárjuk a csapot, azaz megtagadjuk az üzleti felhasználók hozzáférését az eddigi információ forrásokhoz. Drasztikus lépés, de jó konvertál :-) 2. Az adattárház manager bónuszát a felhasználók számának növekedéséhez kötjük. Csodákat tesz. (szintén mutattam egy grafikont a tanfolyamon, hogy milyen eredményt hozott ez a lépés amikor bevezettük). 3. Hírlevél. Szintén láttam működni. Ehhez persze olyan tartalom kell ami miatt elolvassák: pl.: Változások (pl bevétel kategóriák megváltozása, …), felhasználói statisztikák, how to tippek, stb… 4. Blog. Erről itt írtam: https://www.biprojekt.hu/blog/A-vallalati-blog-ereje-az-adattarhaz-bevezetesekben.htm 5. Oktatás. Bontsd két részre a felhasználói oktatást: Tarts egy alapozót, majd néhány hét múlva tarts egy haladót is. Sokkal fogékonyabbak az emberek a haladó részre, ha már nem az eszközhasználat alapjaira kell koncentrálniuk és sokkal professzionálisabban lesznek képesek használni a rendszert, mint ha az első napon lenyomtad volna a haladó részt is. Ezek voltak azok az eszközök, amelyeket már használtam és láttam ahogy működnek. Persze csak akkor, ha jó az adattárház vagy az üzleti intelligencia rendszer. Ha nem, akkor ezek is csak annyit érnek, mint a halottnak a csók. Üdv, Attila

Új hozzászólás