Bunkernapló 4.
Kedves naplóm!
A november 9.-i kormányzati bejelentés miatt vissza kellett költöznöm a bunkerbe, és elővettem ezt a naplót, hogy megörökítsem az utókornak a bunkerben töltött napok hangulatát. A naplót onnan folytatom, ahol az utolsó bejegyzést abbahagytam.
Június 13.
90 bunkerban töltött nap után, 2020. június 13.-án kiköltöztem a bunkerből.
Június 15.
Június 15.-én befejeztem az első videókurzus szakmai tartalmának felvételét. Majdnem egy teljes hónap kellett a Power Pivot videókurzus felvételeinek elkészítéséhez és megvágásához, de elkészült. Óriási megkönnyebbülés így nekiugrani a nyárnak.
Nyár
A nyárról már írtam, de a nyaralással párhuzamosan két projektemről még nem: Elkezdtem webshopot fejleszteni és elstartolt egy hobbyprojektem is.
Hobby projekt
Igazából a bunkerben töltött napok gerjesztették az igényét annak, hogy keressek egy szakmán kívüli hobby projektet. Valamit, amivel szívesen töltöm az időmet, ami nem szakmai, ami nincs határidőhöz kötve és legfőképpen: ami kikapcsol.
Elhatároztam, hogy veszek egy szutykot és hobby projektként építek belőle egy motort. A donornak egy 37 éves motort választottam, (le sem merem írni a típusát), amit július 6.-án hoztam haza.
Azért választottam ilyen öreg motort, mert
- Hobby projektre nem akartam sok pénzt szánni
- A 37 éves szerkezetek még talán olyan primitívek, hogy magam is meg tudom szerelni őket. (Nem értek hozzá, nem akartam egy új és drága motort tönkretenni, ha bebukik a projekt, akkor ne kelljen sok pénzt kidobni)
Az egész nyár azzal telt, hogy életet leheljek a vasba. Nagyon sokat szívtam vele, nagyon sok időm, energiám ment el azzal, hogy megértsem hogyan is működik, hogyan tudom kimérni mi jó és mi nem, miért dadog, miért fullad, miért nem indul be. Nagyon sokat tanultam és eleinte szívesen szereltem, de egyre többször ugrott be motorszerelés közben az Auróra refrénje:
Ez nem Rock & Roll baby
Mégis túl fogom élni
Ez nem álom
Gyűlölöm utálom
Ez nem álom, gyűlölöm, utálom
De a nyár végére csak sikerült életre kelteni a vasat. Nagyon sok van hátra még, sőt igazából most kezdődik majd az igazi munka, de az alapinfrastruktúra úgy ahogy működik. Egyébként – csak hogy egy kis szakmát vigyek a témába – nagyon sok közös volt a hibakeresésben és az adatelemzésben. Minden este úgy feküdtem le, hogy volt egy hipotézisem, miért nem megy az a sz@r és minden másnap este teszteltem hogy megállja-e a helyét a felállított hipotézis. Ez így ment napról napra egy végtelen ciklusban addig, amig meg nem találtam a hiba (hibák) okát.
Webshop fejlesztés
A másik, még nyári projektnek indult témám egy webshop felépítése volt. Ez már nem hobby projekt, a hosszútávú céljaim eléréséhez volt rá szükségem.
Az utolsó bunkernapló úgy ért véget, hogy elkészült a Power Pivot videókurzus felvétele, de nem volt még hol eladni a tanfolyamot. Az szolgáltatásként bérelhető LMS (Learning Management System) rendszerek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, úgyhogy elhatároztam hogy összelegózok egy saját tanulmányi rendszert.
Tudtam, hogy óriási fába vágom a fejszémet, de meg akartam ismerkedni közelebbről is a webshopokkal. Az utóbbi időben egyre több olyan adattárház architektúra tervezési munka jött velem szembe, ahol 360 fokos ügyfélképhez kellett kis késleltetésű adattárházat tervezni. A cél mindig az volt, hogy a vállalat „annyit tudjon az ügyfeléről, mint az ügyfél maga”. Azaz ha az ügyfél betelefonál, akkor pontosan tudják, hogy van még egy megválaszolatlan panasza, egy ki nem fizetett számlája, stb. Ehhez össze kell szedni a vállalat minden olyan adatát, ami az ügyféllel kapcsolatos: a vásárlásait, a panaszait, a webshopos bolyongásait, nem vásárlásait, a kampányokra adott reakcióit, stb. Kis késleltetésű adattárházat már terveztem, de az on-line marketing még új volt nekem.
Márpedig, ha akarok foglalkozni a kis késleltetésű adattárházakkal – márpedig akarok – akkor muszáj megismerkednem a webshopok világával, egy nyelvet kell beszélnem az on-line marketingesekkel, mert ez lesz az a terület, amelyik a nagyvállalatoknál elsőként igényelni fogja a kis késleltetésű adattárházakat. Úgyhogy hozzákezdtem egy olyan webshop felépítéséhez, amin keresztül egy kicsit közelebb kerülhetek az on-line marketing szakmához is, és amin keresztül majd el tudom adni a videókurzusaimat is.
Szeptember- október
A szeptember-október a COVID első hulláma miatt elmaradt oktatások, tanácsadások pótlásával telik. Fullon van megint minden nap, jó újra személyesen találkozni az ügyfeleimmel. Esténként, lyukasórákban, hétvégeken folyamatosan folyik a webshop fejlesztése.
November 9
A kormány bejelenti, hogy szerdától újra kijárási korlátozások lesznek.
November 11.
Lemegy a - sokáig valószínűleg utolsó - ÉLŐ Power BI workshop. 16 lelkes elemzővel egy hatalmas auditóriumban... Óriási élmény volt még egyszer találkozni hús-vér emberekkel, látni a reakcióikat, az örömöt az arcukon, megoldani a problémáikat, beszélgetni velük a szünetben, ebéd közben. Sokáig nem lesz erre sajnos lehetőség, nagyon fog hiányozni.
November 12.
Beköltözés a bunkerbe
November 19.
November 18.-án késő este megjött a régóta várt üzenet az OTP-től hogy élesítették a fizetési rendszert. Hajnali kelés, hogy élesítsem a weboldalt. Kapkodok, rohanok, alig várom hogy kitegyem a tanfolyamot. Reggel 9:00-ra élesítek mindent. Megírom az Elkészült cikket, és már azon gondolkodok mi legyen a következő...
Megj.: Olyan ez mint a hegymászás. Odaállsz a bazi nagy fal alá, belemászol, felnézel és azt kérdezed magadtól: "Mi a fenét keresek én itt?". Aztán felérve elfelejtesz minden addigi szívást, és már azon gondolkodsz, hogy mi lesz a következő lépés, pedig még le se értél...
Jó 5 hónapba telt amig elkészült a webshop. De kész van. A fejlesztés során itt is jó néhányszor felcsendült a fülemben az Auróra refrénje (…Ez nem álom, gyűlölöm utálom…) de egyszer csak ez is elkészült. A tanfolyami videókat a Vimeo-n tárolom, a tanfolyamokat a WooCommerce webshopon keresztül értékesítem, tanulmányi rendszernek a LearnDash-t használom, fizetni az OTP-s simplePay-en keresztül lehet, a számlát pedig a számlázz.hu küldi automatikusan. Minden integráltan, automatizáltan működik, pont mint egy ERP-ben.
Megérte? Biztos, hogy nem. Ahhoz a pár tanfolyamhoz amit eladok, teljesen felesleges egy ilyen méregdrága csillagrombolót építeni. Mindent meg tudtam volna csinálni egy egyszerű rendelési formmal, úgy ahogy eddig is. De nem tudom mit hoz a jövő, meddig kell a COVID-dal együtt élnünk és vállalkozóként nem az volt a kérdés, hogy megéri-e, hanem az, hogy hogyan tovább. Az épített rendszer ez utóbbira adhat választ azzal, hogy teljesen új termékek/szolgáltatások bevezetésére nyit lehetőséget.
November 20.
Megtörténik az első vásárlás a webshopon. Nem megy minden simán, de szerencsére az első vevő egy régi törzsvásárló és ír, hogy talált egy hibát. Gyorsan javítjuk, majd bankkártyával fizet és automatikusan kapja a számlát. Mindenfajta emberi beavatkozás nélkül, midnent automatizáltan.
Ezzel ez a fejezet is lezárult az életemben, a webshop működik nélkülem is úgyhogy újra felteszem magamnak a kérdést, hogy hogyan tovább?
Két dologban biztos vagyok: van mit pótolni, és ideje lenne már végre tervezni...
Pótlás
Az utóbbi fél évben csak érintőlegesen foglalkoztam a szakma újdonságaival. Weboldalt migráltam, tanfolyamot fejlesztettem, webshopot építettem és ezek alatt nagyon sokat tanultam, de a szakmai újdonságokkal nemigazán foglalkoztam. Úgyhogy sok a lemaradásom, ezeket szeretném pótolni.
Tervezés
Május 10.-én, a COVID első hullámának csúcsán azt kommunikáltam a Board-nak, hogy „… Az idei terv kuka. Új terv nincs, és nem is fogok tervet készíteni. Se bevétel tervet, se stratégiát, semmit. Tanulás van és bizakodás, hogy a sok a tanulás, kutatás, fejlesztés majd meghozza a gyümölcsét. Nem tüzet oltunk, nem kapkodunk, hanem tanulunk és elemzünk, és mindent újragondolunk. Pont úgy, mint a 2008-as válság idején.”
Most, hogy az alapok rendbe vannak, most hogy látjuk a COVID következményét, kezdődhet a tervezés. Szerencsére tele vagyok ötletekkel, energiával és már nem nyomorítanak a megoldatlan problémák sem. Tisztán látszik, hogy gyökeresen megváltoztak a fogyasztói szokások, mindenki(!) számára elfogadottá vált távmunka, a távoktatás, az online vált a normálissá és ez olyan új üzleti modellek megjelenését teheti lehetővé, amelyek eddig szóba se jöhettek.
Úgyhogy ideális az idő a tervezéshez. Bázis nincs, nem kell bázishoz képest tervezni, mert a COVID előtt más világ volt. A tavaly olyan szó lett, mint nagyszüleink "Bezzeg a mi korunkban..." mondata. Kit érdekel, hogy mi volt tavaly? Ma már más világ van, máshogy működnek a dolgok. Nulláról kell újragondolni mindent és ezt a board is elfogadja. Most már látjuk a COVID hatását, most már el lehet kezdeni tervezni…
Kővári Attila - BI projekt
Új hozzászólás