UPC BI esettanulmány

A UPC-s projektet nagyon szerettem volna megnyerni. Ismertem az SQL server minden részletét, tudtam hogyan kell a technológiát hatékonyan használni úgy, hogy a betöltők es a válaszidők gyorsak legyenek, hogy az architektúra könnyen üzemeltethető legyen, hogy a végső megoldás megfeleljen a legjobb gyakorlatoknak.

Alkalmaztam is ezeket minden projektemnél, de nem nagyon volt tétje. Azért fektettem nagy hangsúlyt a minőségre, mert szépérzékem, belső minőségi elvárásaim ezt megkövetelik. De használatukat sem üzleti, sem technológiai okok nem indokolták. Az átlagos válaszidők minden projektemen másodpercesek voltak es annak sem volt súlya, hogy a betöltők 2 óra, vagy 2 óra 10 perc alatt futnak.

Énnel a projektnél azonban tű élessé vált minden. Odaálltam a UPC elé es azt mondtam nekik: nem kell méregdrága hardverekben gondolkodnotok. Meg fogunk tudni csinálni mindent az egykoron Excange szerverként funkcionáló, ma már csak mikroalkalmazásokat futtató gépeken.

Megj.: A projekt után megkérdeztem a UPC-seket, hogy miért minket választottak, és elmondták hogy nagyon féltek attól hogy minden megvalósítható-e abból, amit ígérünk: Excelből elemezni több százmillió hívást egy öreg szerveren? Ugyanakkor szakmailag annyira megalapozott volt az ajánlat és a gép- és szoftverbeszerzés elkerülésével annyira sok időt és költséget tudtak megspórolni, hogy bevállalták a kockázatot.

Hát így kezdődött...

Az átadás óta eltelt két év, és e két év sok újdonságot hozott: Analysis Services (OLAP) kockákat építettünk az Oracle adattárházra, kísérleti jelleggel bevezettük a Master Data Services központi törzsadat kezelőt az ügyfélszegmensek és egyéb, a számlázó és árazó rendszerben nem megtálalható elemzési szempontok, hierarchiák, kategóriák tárolására és karbantartására, stb., de ez már egy másik fejezet...

Összefoglalva: Ha érdekli, hogy milyen adatpiacot építettünk a UPC-nek, akkor olvassa el a Profit tábla esettanulmányát a BI és adattárház esettanulmányok között. Érdemes elolvasni, mert sokat lehet belőle tanulni.

Az esettanulmány linkje: UPC BI esettanulmány >>

Kővári Attila - BI projekt

Új hozzászólás