MVP Summit 2008: Steve Ballmer, SSIS 11 stratégiák, MDX Debugger, …

Az elmúlt néhány napot Seattle-ben töltöttem az MVP Summiton, ahol találkozhattunk az SQL Server, az Analysis Services és az Integration Services vezető fejlesztőivel, vagy akár beülhettünk Steve Ballmer, vagy Ray Ozzy előadására is. (Ray Ozzy Bill Gates utódja)

Steve Ballmer az MVP Summiton 2008-ban

Steve Ballmer az MVP Summit-on

Érdekes és jó volt hallani őket élőben, de fontosabb volt az a szakmai tartalom, amit e néhány nap alatt kaptunk. Jómagam 18 előadásra vagy kérdések válaszok szekcióra ültem be. Nem mondom, hogy minden előadás jó volt. Voltak olyanok, amelyekből semmi újat nem tudtam meg, voltak olyan előadók is, akik nem voltak igazán felkészülve, és természetesen voltak kimagaslóan jó előadások is.

Ami talán mindegyik előadásban jó volt, az az, hogy azok a vezetők tartották őket, akik felelősek az adott termék fejlesztésért, így első kézből értesülhettünk mindenről. De beültek az előadásokra maguk a fejlesztők is, így ha valakinek konkrét szakmai kérdése volt, amire a „Góré" nem tudott válaszolni, akkor azt ők helyben megválaszolták azonnal.

Ne nagy előadásokat képzeljen el. Átlagosan kb. 20-30-an ültünk egy előadáson. Persze volt olyan téma, ami többeket is érdekelt (például strukturálatlan adatok menedzselése), de a létszám itt sem haladta meg az 50 főt. És az előadók: Edward Melomed, Donald Farmer, Dave Wickert, ...

Úgy kell elképzelni, az egészet, mint egy interaktív beszélgetést ahol, ahol bármikor bárki belekérdezhet, vagy hozzászólhat az aktuális témához. Néha egész komoly szakmai viták is kialakultak, néha csak egy két téma pontosítására, vagy kifejtésére került sor, néha pedig csak megismertük az újdonságokat, vagy a meghallgattuk a terveket.

Két előadásról szeretnék külön is beszélni. Az egyiket egy „ismeretlen" architekt tartotta az OLAP szerverről, a másik az Integration Services következő verziójával (A 2008 utáni SSIS 11-gyel) foglalkozott. Kezdjük az OLAP-pal

Bejött egy öltönyös pali (el tudja képzelni milyen ellenszenvet váltott ki rögtön a tekik között), majd elkezdett egy olyan prezentációt nyomni, ami a Teched-en már elhangzott. Az ellenszenv azonnal 100%-os lett, majd a tűréshatár közelében azt mondta, hogy ezt el kellett mondania, hogy mindenki értse a következőket és belevágott annak elmagyarázásába, hogy hogyan hajtódik végre az Analysis Services legbelsőbb bugyraiban egy egyszerű lekérdezés. (A konkrét példa egyébként egy kivonás volt (Terv - Tény) és azt mutatta be, hogy a formula engine hogy számolja ki az eredményt.

Mindenki tátott szájjal figyelt és jegyzetelt, mert olyan dolgokról hallhatunk, ami sehova sincs leírva. Ami plusz nagyon jó volt ebben az előadásban, hogy bemutatta azt, hogy a formula engine fejlesztésekor milyen utakat jártak a fejlesztők végig, hogy ez a kivonás hatékony legyen.

Emberünk - sajnos a nevére nem emlékezem - bemutatott egy eszközt is, amellyel vizualizálható az SSAS lekérdezési terve. Ezt egyelőre csak belsőleg használják, de azt ígérte, hogy az az SQL 2008 hivatalos megjelenése után, SP1 környékén ki fogják tenni a web-re. Szupportálva nem lesz, de bárki használhatja.

MDX Debugger

MDX Debugger

Természetesen ahogy megjelenik, itt is fogunk beszélni róla.

A másik előadás a SSIS 11-ről, a következő (2008 utáni) Integration Services stratégiai kérdéseiről szólt. (Megj.: Azt tudnia kell, hogy titoktartási szerződés köt, ami megakadályozza, hogy konkrétumokat mondjak, de ennek határán belül megpróbálok mindent elmondani.)

Az Integration Services 11 megbeszélés elején 3-an vázolták, hogy milyen visszajelzéseket kaptak az ügyfelektől. Bemutatták a belső kutatások eredményeit, majd felvázolták az SSIS 11 stratégiai irányát.

De vajon kik a Microsoft ügyfelei? Az ETL fejlesztők, akik nap mint nap használják az SSIS-t, vagy cégek, akik fizetnek a termékért? Azért érdekes ez a kérdés, mert a Microsoft a cégeket kérdezte meg. És a cégek egyszerűbb, gyorsabban tanulható, alacsonyabb TCO-jú eszközt akarnak, de az ETL fejlesztők nem ettől szenvednek nap, mint nap.

Felvázolták a stratégiát, majd jött a kérdés: Mit szólunk az új stratégiához? A kérdést még néhány másodperc kínos csend követte, majd felállt egy MVP és azt mondta, hogy mi nem ezt szeretnénk. Mi azt szeretnénk, hogy legyen az integration Services-nek egy központi meta-adatbázisa. (Azt, hogy ez miért fontos, mindjárt leírom)

A teremben mindenki bólogatott, mint a kiskutya a hátsó szélvédő mögött. Az előadó tett valamilyen kitérő választ, majd továbbment: Következő észrevétel a stratégiával kapcsolatban?

Felállt egy másik MVP, aki elmondta ugyanezt, hogy központi, integrált metaadat kezelést szeretnénk, kiegészítve azzal, hogy ha már faltól falig üzleti intelligencia megoldást ad a Microsoft, akkor ezt a metaadatbázist minden eszköz lássa és használja (SSIS, SSAS, SSRS)

Majd még kb 7-en elmondták más szavakkal, hogy központ metaadat menedzsmentet szeretnénk. Az egésznek egyébként az lett a vége, hogy következő napra összehívtak egy megbeszélést, hogy akkor és ott vesézzék ki részletesebben a stratégiát. Én ezen már nem tudtam ott lenni, de nagyon bízom benne, hogy még nem késő és az Integration Services stratégiája az integrált metaadat kezelés felé fog elmozdulni, és a csomagban lévő termékek egyre integráltabbak lesznek egymással és a központi metaadatbázissal.

Ja és, hogy a hátterét is megvilágítsam, hogy miért fontos az, hogy az SSIS egy központi metaadat tárból dolgozzon: Képzeljen el egy vállalatot, ahol több 100 SSIS csomag tölti az adattárházat. Most képzelje el azt, hogy egy tábla egy oszlopának adat típusát meg kell változtatni mondjuk szövegesről int-re, mert a forrásrendszerben megváltozott. Jelen pillanatban az összes érintett SSIS csomagot végig kell nyálazni és átvezetni a típusváltozást, ahelyett, hogy egy központi helyen átírnánk és az SSIS onnan szinkronizálná.

Vagy képzelje el, hogy a forrásrendszer egy táblájának szerkezetét meg kell változtatnia egy upgrade miatt. Vajon melyik SSIS csomagokat, Analysis Services kockákat, Reporting Services riportokat fogja érinteni ez a változás? Bár ma is létezik egy Dependency Viewer nevű minta alkalmazás, de ez messze nem nyújtja azt, amire nekünk szükségünk lenne. [Update 2008. április 27.: A Dependency view-er már csak innen tölthető le]

Bízom benne, hogy az SSIS 11 fejlesztésénél figyelembe fogják venni a kéréseinket és ha megjelenik az Analysis Services lekérdezési terv vizualizálója, akkor azt itt terjedelmesen be fogom mutatni.

De térjünk vissza egy kicsit a jelenbe és kezdjünk megismerkedni az SQL Server 2008 újdonságaival. Az elkövetkező hetekben minden időmet ennek fogom szentelni, mert május 7-én a Lurdy házban lesz a hivatalos SQL 2008 termékbejelentés, ahol én is fogok beszélni néhány szót az SSAS és az SSIS újdonságairól. Remélem találkozunk.

Kővári Attila - BI projekt

Új hozzászólás