A tantermi tanfolyamok legnagyobb korlátja
Sok embert oktatattam már. Aki olvassa a BI projekt blogot az tudja ezt. A tanfolyamokat folyamatosan javítottam, optimalizáltam, de voltak olyan problémáim, amelyekre csak nagyon lassan találtam meg a megoldást. Az egyik ilyen probléma az volt, hogy hogyan tudom átadni a tudást úgy, hogy a résztvevők be tudják építeni a frissen szerzett tudást a mindennapi gyakorlatba.
A tanfolyamokon sokszor rá is kérdeztek: „Tudok valamilyen módszert a hatékony tanulásra?" És ekkor mindig elmeséltem, hogy ha oktatásra megyek, akkor az oktatások után mindig kiveszek fél nap szabit, hogy feldolgozzam és akciótervvé alakítsam a tanfolyamon hallottakat: Mi az amit meg fogok csinálni, hol tudom a saját gyakorlatomban használni a tanult elméletet, mit csináltam rosszul eddig, stb.
Persze amikor ezt elmeséltem akkor mindig megmosolyogtak és közben arra gondoltak, hogy: „bár csak megtehetném cimbora"... Pedig működik. És nem csak én gondolkodom így.
Hagy meséljek el egy példát. Nemrég egy vezérigazgató kért egy vezetői BI oktatást magának és a teljes vezérkarnak. A vezérigazgató kapásból úgy kérte az oktatást, hogy rá egy héttel kért magának egy follow-up oktatást is. Nem azért mert ezt javasoltam. Hanem azért mert ezt Ő is így szokta. A tantermi tanfolyamoknak ugyanis nem ott van vége, hogy az oktató megköszöni a figyelmet, hanem ott, hogy összeírjuk, átgondoljuk mit, mikor és hogyan fogunk átültetni a gyakorlatba. Akár egyedül, akár az oktató segítségével.
Aztán egy másik példa: Szintén gyakorlat, hogy az önkiszolgáló BI workshopra többször is eljön egy résztvevő. Kérdeztem is tőlük, hogy miért jöttek el másodszor is ugyanarra az anyagra és a válasz rendszerint az volt, hogy most már értünk hozzá és ennek tükrében szeretnénk meghallgatni még egyszer. És abszolút megértem őket. A szakkönyveket általában én is kétszer olvasom ki. Először amikor új a téma, másodszor pedig amikor már gyakorlatban használom. Amikor először olvasom a könyvet, akkor még csak annyit értek meg belőle, hogy HOGYAN kell csinálni, de miután megcsináltam és újra kiolvasom a könyvet megértem azt is, hogy MIÉRT így csináltam.
Aztán még egy példa: Valahol olvastam egy kutatást arról, hogy a tanfolyami résztvevők kb. 20%-a tudja a tanfolyamon hallottakat alkalmazni a gyakorlatban. Ez egyfelől megnyugtatott, hogy nem vagyok egyedül, még ha bízom benne is hogy nálunk nem ilyen alacsony ez a szám, másfelől elszomorított és e kutatás. Ennek köszönhetően, illetve az előbb említett történetek tükrében elkezdtem gondolkozni azon, hogy hogyan lehetne ezt a számot feljebb tornászni, és a résztvevőkből mihamarabb gyakorlati szakembert faragni, a tudást minél jobban rögzíteni és a tanulási ciklust lerövidíteni.
A kérdés tehát ez volt: Hogyan tudom elérni, hogy a résztvevők minél magasabb számánál alakuljon át az elméleti tudás napi gyakorlatban használt tudássá?
Az első és máig használt módszer az volt, hogy nyomatékosan megkértem a résztvevőket, hogy egész nap egy dolgon járjon az agyuk: Hogyan/hol tudják majd használni a tanultakat a gyakorlatban, illetve hogyan tudnak majd profitálni az itt megszerzett tudásból. Lehet hogy ez segített valamit, de áttörést nem hozott. Ahogy az sem, hogy az elsőbbségi képzések némelyikén a szünetekben fel is írtuk egy táblára, hogy hol/hogyan tudnánk ezt használni a hallottakat a napi gyakorlatban.
De volt még egy probléma: "Van egy konkrét esetem. Tudnál ebben tanácsot adni?"
Szinte minden önkiszolgáló BI workshopon volt egy-két résztvevő, aki elmesélt egy valós üzleti problémát és utána megkérdezte, hogy szerintem ezt hogyan lehetne megoldani. A válasz azonban ritkán érte el célját mert egy szünet rendszerint kevés ahhoz, hogy megértsem az üzleti problémát és elmagyarázzam, hogy hogyan lehetne megoldani.
És ekkor bevillant: Oldjuk meg közösen a problémát. Ültessük át közösen az elméletet a gyakorlatba!
A megoldás: on-the-job tréning!
Az on-the-job Power Pivot tréninget pont az eddig említett problémának a megoldására fejlesztettem ki. Zárkózzunk be 3 napra, tanuljunk jó sokat és közben oldjunk meg egy valós problémát. Együtt. Ültessük át az elméletet a gyakorlatba a megszerzett tudás épüljön be a vállalat folyamataiba és AZONNAL kezdjen el termelni, termővé válni!
Az első képzéseken már túlvagyunk és a tapasztalatok nagyon jók. Ha érdekli a téma, ha elérte az Excel korlátait akkor az önkiszolgáló BI workshop mellett nézze meg az on-the-job Power Pivot tréninget is, mert jelenlegi tudásom szerint ez a leghatékonyabb módja az önkiszolgáló BI/Power Pivot tanulásnak.
Érdekel. Megnézem az On-the-job Power Pivot tréninget >>
Kővári Attila - BI projekt
hozzászólás
Hírek rovat mun...
sze, 11/06/2013 - 15:44
Permalink
praktikum és teoretikum
Új hozzászólás