A módszertanok fontosságáról

Kővári Attila 2013. február 4.

Egy BI vagy adattárház bevezetés során mindenki módszertanok mentén halad. Vagy használja Ralph Kimball, Sid Adelman vagy mások bevezetési módszertanát, vagy használja a saját módszertanát. Mi is így teszünk. Van egy Kimball módszertanából a hazai igényekre szabott BI bevezetési módszertanunk. (Megj: Akinek mi építettünk döntéstámogató rendszert, vagy aki járt már a BI és adattárház projektvezető képzésen az már láthatta e módszertan elemeit.)

A módszertan hosszú évek alatt alakult ki, létrejöttét a folyamatos hatékonyságnövelési cél vezérelte. Tudatosan 7 éve fejlesztjük. Templéteket dolgoztunk ki, minden egyes projekt után összeülünk és levonjuk a következtetéseket: Megbeszéljük mit kellett volna másképp csinálnunk, ha most kezdenénk bele, akkor hogyan csinálnánk, mi az amit alulterveztünk és miért, stb. Ökölszabályokat dokumentálunk, fejlesztési irányelveket dolgozunk ki, általánosan használható komponenseket fejlesztünk ki, stb.

Egyszóval van egy jól működő módszertanunk. De ez a módszertan is - akárcsak más módszertanok - csak akkor működnek jól, ha minden elemén végigmegyünk a bevezetés során. Lépésről lépésre haladva. Ha ugyanis egy elemét kihagyjuk akkor az nagy valószínűséggel vissza fog ütni valahol. A tervezés pillanatában még nem tudjuk hogy hol, de az átadáskor vagy az üzemeltetés alatt már pontosan meg fogjuk tudni mondani.

Hagy mondjak néhány tipikus példát: „húzzuk ki a ... feladatot a projektfeladatok közül", „felesleges felmérni az üzleti felhasználók igényeit", „nincs szükségünk stabilizációra" és még sorolhatnám.

Csakhogy ezen feladatok elvégzésére szükség van. Kis projektek esetében elég csak végigfutni rajtuk, de szükség van rájuk. Olyan nincs, hogy nem kell. Olyan van, hogy nem akarnak fizetni érte, de olyan nincs, hogy nem kell megcsinálni. Valakinek meg kell csinálni. Ha ugyanis nem csináljuk meg és a projekt végén valahol visszaüt majd, akkor senkit nem fog érdekelni, hogy a megrendelő projektvezetője húzta ki a feladatot a listából. Ahogy az sem fog érdekelni senkit, hogy a szerződésben benne van az „Amennyiben a megrendelő célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad ..." kezdetű mondat. Azért mert szerződésszerűen teljesítettünk, még nem jelenti azt, hogy a BI vagy adattárház rendszer sikeres is lesz. A siker kulcsa a mi kezünkben van. Nekünk kell okosnak lennünk és meggyőznünk erről az érdekelteket.

Már készül a következő cikk. Kérjen értesítést a megjelenéséről itt.

hozzászólás

Medve Anna

k, 02/05/2013 - 08:37

Csak egy gondolatot szeretnék megosztani, ami észrevétel, semmi több. Arról, ahogyan Hővári Attila tud szakmai igazságokat és ésszerűségeket közvetíteni. Egyszerre ösztönös és tudatos módon. Mert nem javítja át, az ösztönből fakadt kifejezésmódját, mutatja, a tudatos közelségét a témához és az életben azt alkalmazóhoz is. Szakmai- és jogi szabályozás fontosságát hangsúlyozza, ennek formálását és beépítését a napi tevékenységbe. Jómária nagyanyám szerint sem azt nézik, mennyi idő alatt készült el egy munka, hanem azt, hogy jó-e? A szakma felelősség, minden anyagi körülmény közepette, és ennek módszertanból eredő, egyben azzal kontroll alatt tartható vonatkozásai, egyetemes tanulmányok terjesztik. Kővári Attila, a maga módján, közvetíti - azaz el is jut az érintetthez. Nemcsak azért, mert a nyelvezetet közel tartja az érintett közeghez, hanem azért is, mert megszólító módon teszi azt. 14 évet csak iparban dolgoztam, mai fogalmakkal mondva, fejlesztési projekteken. Kell, a szóértéshez, a nyelvhasználat célba is érő formája. Egyik oldalon. Másik oldalon nem kell várni 7 évekig, sem kintről sóvárogni a nekünkvalót, meg kell alkotni a szakmai és jogi szabályozásokat, amint írja - belső célra, külső hatásokból. :)rülök az evangélizációjának! Jó munkát, egészséget! parajdi Medve Anna, Veszprém

Pajor Gábor

k, 02/05/2013 - 08:58

Egyetértek. A nagy kérdés az, hogy meddig lehet elmenni? Mit jelent az "ésszerű" kompromisszum? Mennyire van szükségünk a munkára és az azzal járó bevételre? Mennyi energiánk van arra, hogy mindezt megtegyük? Nyilván itt ez elköteleződés, a meggyőzési erő, a több szempontú megközelítés lehetnek a sikeres megoldás fontos tényezői. Egy szó mint száz, hosszú távon többet ér, ha erőteljesen kiállunk a szakmai szempontok mellett, mintha csak bólogatunk a megrendelői igényekre. A legfontosabb, hogy sohase veszítsük el a fejünket, sohase emeljük fel a hangunkat és sohase gondoljuk azt, hogy bárki rosszat akar a projektnek. Mindig gondolkozzunk el azokon a helyi érveken, amelyekkel nem értünk egyet, sohase panelek szerint válaszoljunk, azokat a példákat használjuk érvként, melyeket a másik fél is felhoz. Ha mégis kiderül, hogy valamire nincs pénz, akkor ajánljunk olyan megoldást, mely kisebb célokat tűz ki, de bővíthető a szakmailag megfelelőbb irányba, ha majd lesz pénz. Az egyik legnagyobb problémának tartom, hogy pályáztatás alkalmával nincs mód a fenti párbeszédek lefolytatására, és a beadott anyagok elbírálásának súlyozásában az ár extrém (sokszor tízszeres) erővel szerepel, szinte elnyom minden más szempontot - így a szakmaiságot is. Pont ellentétes azzal a személyes vásárlói szokással, amely szerint nem feltétlenül olcsón akarok valamit megvenni, hanem megfelelően és hosszú ideig használni is akarom. Emlékszem 20-30 évvel ezelőtt kevesen vettek olyan iparcikket, melyen az állt, hogy made in China vagy más ázsiai ország. Mára a vásárlói szokások (a marketing és a kiszolgáltatottság miatt) megváltoztak, a minőség nem feltétlenül javult...

Molnár Miklós

k, 02/05/2013 - 12:30

Gáborral értek egyet. Az ár úgy perdöntő, hogy tenderezés és szerződéskötés során érdemi dialógusok nem tudnak lefolyni, ami aztán akarva-akaratlanul vezet feszültségekhez, úgy hogy a jóindulat ad absurdum tényleg a pokolba is vezethet.

Új hozzászólás