Stabilizáció

5 éve költöztünk abba a lakásba, ahol most is lakunk. Szétvertük az egészet, jól kiköltekeztünk, majdnem elváltunk, de végül csak beköltöztünk. Még nem voltunk teljesen kész, amikor birtokba vettük a lakást, de úgy gondoltuk, hogy azt a pár félbehagyott munkát, egy két hátralévő javítást majd megcsináljuk, akkor ha már ott lakunk. Mondanom sem kell, hogy azóta sem készültek el ezek a dolgok: Egy drót például öt éve lóg ki a falból, hogy majd veszünk oda lámpát. Azóta sem vettünk. Pedig egyszer portörlés közben jól megrázta a feleségem az áram, ami adott egy újabb lökést a befejezési projektnek, de végül csak rátekertem a drótra még vagy 20 méter szigszalagot

Ahogy egy lakás, úgy egy adattárház sem készül el teljesen a határidőre. Mindig lesznek olyan pontjai, amelyek idő hiányában el lettek nagyolva, össze lettek csapva, vagy éppen nem lettek befejezve. Ez ellen ágálhatunk, de elég nagy valószínűséggel így lesz.

Az átadás pillanatában még csak azt tudjuk, hogy az adattárházban vagy BI rendszerben a felhasználók által elfogadott, jó adatok vannak, a betöltések szépen mennek, de arról még nincs fogalmunk, hogy miként viselkedik majd az adattárház az éles üzemben: Hogyan bírja majd a felhasználók rohamát, hogyan alakulnak majd a betöltési idők az egyre csak dagadó adattárházban, stb.

Épp ezért célszerű már a kezdet kezdetén felkészülni arra, hogy bizony az adattárházhoz hozzá kell majd nyúlni az élesbe állás után is. Lesz majd egy olyan időszak (amikor már elég mérési adat áll rendelkezésünkre) amikor át kell vizsgálunk az adattárházat. Meg kell nézni, hogy jó teljesítménnyel futnak-e az adatbetöltők, statisztikákat kell készítenünk, hogy megállapítsuk a leggyakrabban előforduló betöltési hibákat, elemezni kell az adattárház válaszidőit, stb. és ha ezekben rendellenességet találunk, akkor be kell avatkozni. Ezt az időszakot nevezzük stabilizációnak

Hagy mutassak rögtön egy valós példát. Az alábbi grafikonon a betöltési időket ábrázolja. Figyelje meg, hogy ahogy nőtt az adattárház úgy nőtt a betöltés időszükséglete is. Ez persze természetes, de ha megnézi a növekedés ütemét, akkor láthatja, hogy az naponta átlagosan több mint egy perc.

Az adattárház feltöltési ideje stabilizáció előtt

Az adattárház feltöltési idői stabilizáció előtt

Gyors fejszámolás: 1 perc naponta az fél óra havonta. Ha a betöltési ablakban már csak két óra tartalék van, akkor 4 hónapon belül kifutunk a betöltési ablakból. 4 hónap. Az nem sok. Itt az ideje a beavatkozásra.

Stabilizálunk, azaz indexeket generálunk, folyamatokat optimalizálunk, alapbeállításokat módosítunk, és visszamérünk: Vajon amit nyertünk a réven nem vesztettük-e el a vámon.

A konkrét példában a stabilizáció után a betöltés időszükséglete visszaállt egy alacsonyabb szintre, és ami fontosabb: jelentősen lecsökkent a betöltési idők növekedési üteme. Bár még kevés információnk áll rendelkezésre (kevés nap telt el a stabilizáció óta), de ha a tendenciák így maradnak akkor a kezdeti 69 másodperces növekedési ütem lement 20 másodpercre, azaz a kezdeti növekedés kb. 30%-ára:

Az adattárház feltöltési idői stabilizálás után

Az adattárház feltöltési idői stabilizálás után

Gyors fejszámolás:A betöltési időszükséglete 225 percről lement 147 percre. Itt nyertünk 78 percet. A növekedés üteme lement 20 másodpercre. Ha a betöltési ablakban csak két óra tartalék lenne, akkor kb. másfél év múlva csúsznánk ki a betöltési ablakból.

Összefoglalva. Az adattárházak vagy üzleti intelligencia rendszerek átadása után nagy valószínűséggel szükség lesz az adattárház stabilizálására. Tervezzen erre időt. Ha ön a megrendelő oldalon ül, akkor ne feledkezzen el erről és feltétlenül szabályozza a szerződésben a betöltési ablakból való kilépést. Ha pedig ön a szállító oldalon ül, akkor az ajánlatában gondoljon erre. Nehogy a nagy biznisznek indult adattárház bevezetés a végére rémálommá váljon.

Kapcsolódó anyagok:

Kővári Attila - BI projekt

BI & DWH projektvezető képzés

Tudjon meg többet az itt elhangzottakról! Jöjjön el a 2024. szeptember 25.-i BI és adattárház projektvezető képzésre, vagy rendeljen kihelyezett tanfolyamot! Részletek >>

 

Új hozzászólás