Kis cég kis pénz nagy cég nagy pénz?


Egy BI vagy adattárház feladat megvalósítása többe kerül egy nagyvállalatnak, mint egy közepesnek. De a közhiedelemmel ellentétben nem azért, mert a nagyvállalatoknak több pénzük van, hanem azért mert a nagyvállalatokkal sokkal nehezebb hatékonyan dolgozni. A nagy cégeknek ugyanis lassabbak a döntési folyamatai, sokkal több embert és megbeszélést követel egy probléma megoldása, sokkal nehezebb a szükséges információt beszerezni, mint a kicsiknél.

Míg a kis cégeknél a jogosultságok megadása, plusz tárhelyek kérése, a felmerülő probléma áthidalása percek alatt megtörténik, addig a nagy cégeknél mindezekre napokat, heteket kell várni. Formokat kell kitölteni, döntésképes vezetőt kell találni, írásban jóvá kell hagyni/hagyatni, 15 emberrel kell egyeztetni meetingeken, stb. És ez idő, idő, idő. Sok idő.

Sok közepes céggel remekül együtt dolgozó szállító pont itt vérzik el: Nem számol ezekkel az időkkel és ugyanazt az árazást alkalmazza, mint a közepes cégek esetében. Csakhogy a nagy cégeknél sokkal több idő megy el a kommunikációra, a kapacitás parkoltatására és ezt egy amúgy is kicsontozott projekt nehezen viseli el, a projekt veszteségbe fordul, mindenki türelmetlen lesz és kezdődik a kapkodás, tűzoltás, és a további veszteségképzés csökkentése. És ez nem jó. Senkinek. Se a szállítónak, se a megrendelőnek, se a projektnek.

Nem lehetne ezen változtatni? Nem lehetne hogy a közepes cégeknél megismert hatékonyság megvalósulhasson a nagyoknál is?

Hááát, nem egyszerű. Ahhoz ugyanis hogy hatékonyan működjenek a dolgok egy nagyon erős és magas szinten támogatott projektvezetőre van szükség. Ő az aki a hatékonyságot javíthatja. Ő sem mindenható, egy nagyon leterhelt szervezetnél ő sem fog tudni csodát tenni, a hatékonyságot csak ott tudja növelni, ahol vannak még tartalékok.

Összefoglalva: Minél nagyobb egy szervezet, annál lassabb ugyanannak a BI vagy adattárház feladatnak a megvalósítása. Érdemes ezt szem előtt tartania mind két félnek már akkor, amikor az ajánlatot készíti vagy bírálja...

Elválasztó

Már készül a következő cikk. Kérjen értesítést a megjelenéséről itt.

|

Szóljon hozzá!

Szabály: Legyen kedves, segítõkész és vállalja a nevét.
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
ANTI SPAM
A robot regisztrációk elkerülésére.
Image CAPTCHA
Figyeljen a kis és nagybetűk használatára