II. önkiszolgáló BI workshop


2012. június 15.-én, az utolsó tanítási napon kerül megrendezésre a II. önkiszolgáló BI workshop, melynek ára, tematikája és egyéb részletei már felkerültek a weboldalra. Regisztrálni is lehet, lesz „ki korán kel aranyat nyer" kedvezmény is, stb. Érdemes vetni rá egy pillantást. Aki már most tudja hogy jönni fog az itt jelentkezhet.

Milyen volt az első önkiszolgáló BI workshop?

Én is írtam róla értékelőt, de ennél sokkal fontosabb az, hogy mit mondtak róla a résztvevők. Csak példaként beszúrok ide egyet:

„A tanfolyam értékelése kapcsán csak pozitív gondolatokat tudok megfogalmazni. A teljesség igénye nélkül az előnyök között tudom említeni az eszköz működésének nagyon alapos oktatását, a kapcsolódó, a valós életből származó best practice-ket, illetve az önkiszolgáló BI jövőbeli kitekintését. A tanfolyamon tanultakat terveim szerint minél előbb próbáljuk bevezetni, mivel az eszközzel a felhasználók kezébe egy komplett elemzési adatbázist tudunk adni jól tervezhető felülettel és vizualizációs lehetőséggel"

Kovács Nándor, Díjbeszedő Faktorház Nyrt.

Érdemes végigolvasni a többi résztvevő véleményét is, mert általuk ismerhető meg legjobban a workshop hangulata és ők tudják legjobban elmondani az önkiszolgáló BI workshop valódi előnyét. (Az összes vélemény itt megtekinthető)

Miben lesz más ez a workshop az elsőhöz képest?

Két dologban:

  1. Az I. Önkiszolgáló BI workshop bónusztémája a mobil üzleti intelligencia és egy önkiszolgáló (felhőben futó) ETL eszköz bemutatása, illetve az ezzel kapcsolatos jövőlatolgatás volt. A mostani workshop bónusztémája ezzel szemben az adatvizualizáció lesz. Meg fogjuk nézni, hogy hogyan tudunk animált grafikonokat, trellis chartokat készíteni a Microsoft legújabb adatvizualizációs eszközével, a Power View-val és elmerengünk majd azon is, hogy hol és mire fogjuk tudni használni az új eszközt a gyakorlatban.
  2. A januári önkiszolgáló BI workshopon még PowerPivot add-in első verziójával dolgoztunk. Azóta az SQL Server 2012-vel párhuzamosan megjelent a PowerPivot bővítmény újabb változata is és a workshopon természetesen már ezzel fogunk dolgozni. (Megismerve annak minden fontosabb újdonságát illetve azok gyakorlati hasznát)

Ezeken kívül is lesz sok apró változás, de a fő csapásirány változatlan marad: Éles adatokon fogunk valós elemzési problémákra választ keresni úgy, hogy a workshopon összeállított többmillió soros döntéstámogató rendszert mindenki haza is viheti.

Nem ragozom tovább a szót: Vessen egy pillantást a tematikára, használja ki a korai regisztrációs kedvezményt és jelentkezzen az önkiszolgáló BI workshopra.

POWER BI WORKSHOP

Tudjon meg többet az itt elhangzottakról! Jöjjön el a 2019. szeptember 26.-i Power BI workshopra. Részletek >>

  

Elválasztó

Már készül a következő cikk. Kérjen értesítést a megjelenéséről itt.

|

POWER BI WORKSHOP

Tudjon meg többet az itt elhangzottakról! Jöjjön el a 2019. szeptember 26.-i Power BI workshopra. Részletek >>