Hogyan lettem BI tanácsadó?


Egy könnyed olvasmány azoknak, akik a két ünnep között is dolgoznak...

Azt hiszem, az egész ott kezdődött, hogy az általános iskolában egy technikatanáromnak volt egy Riga típusú szovjet motorkerékpárja darabokra szedve. Állandóan fűztük: „Lacibá, rakjuk össze a Rigát!" titokban azt remélve, ha majd működik, megengedi hogy kipróbáljuk. Beadta a derekát és isi után állandóan mentünk a technikaterembe életre kelteni a Rigát. Összeraktuk. Kitoltuk az udvarra, és megpróbáltuk beindítani. Nem ment, de aztán egyszer csak beindult. Életre keltettünk egy halom vasat! Olyan élmény volt ez, amire még most is emlékszem.

Elhatároztam, hogy műszaki ember leszek és gépeket fogok tervezni. Beiratkoztam egy műszaki szakközépiskolába. Hiába mondták, hogy nem ez a menő. Hajthatatlan voltam. Készültem a felvételire és felvettek.

Néhány évvel később már kezdett gyanússá válni, hogy mintha nem a modern dolgokat tanulnánk, de ettől függetlenül nyomtam az ipart. Tetszett a statika és a mechanika. Szerettem méretezni, inercia nyomatékot számolni, stb.

Technikusi vizsgamunkának egy speciális fotóállványt készítettem és az ehhez szükséges csövekért ki kellett mennem a Metalloglobus telephelyére. Ősz volt, és egy hatalmas csarnokban kellett megkeresnem a technikus urat. Keresés közben elképzeltem a munkahelyét: ül egy fűtött szobában, onnan belátja az egész csarnokot, sok-sok tervrajz hever az asztalán. Fehér köpenyben kávét szürcsöl és valamilyen probléma megoldásán gondolkodik. Köpenye alatt nyakkendő, füle mögött ceruza.

Aztán megtaláltam: usankában, pufajkában, nyakig olajosan. Mondtam neki, hogy mit szeretnék és ő elvezetett az asztalához, hogy lepapírozzuk a dolgokat. Az asztala a csarnok közepén állt. Semmi válaszfal, semmi tervrajz. Csak egy koszos asztal egy darab fiókkal, felette egy gázmelegítővel, ami az egész csarnokot fűtötte. Ennyi. Az asztal és gázmelegítő közelsége különböztette csak meg a többiektől.

Paff. Eléggé lelombozódtam. Miközben dúdoltam magamban Hobó „nekem nem ezt ígérték kérem" című számát azon gondolkodtam, hogy mi lesz most belőlem. Felvételi előtt álltam, de ezek után gépész már nem akartam lenni. Legyek geofizikus mint a haverom, aki azért választotta ezt a szakmát, mert bízott benne, hogy ezzel a diplomával majd lepattanhat „Nyugatra"? Nem.

Rövid kutakodás után megtudtam a nagyoktól, hogy a számítástechnika a tuti. Ebben lesz a jövő. Csakhogy ehhez nem értettem, és utáltam is, mert ötödikben a sokadik „számítástechnika" óra után, amikor először bevittek minket a „gépterembe" rögtön kaptam egy fúrót, miután a tanár azt mondta, hogy „menjünk át a C meghajtóba" és én elkezdtem felöltözni. Menjünk, mondtam. Erre a tanár azt hitte szívatom, és bevágta a karót.

Tovább nehezítette a pályaválasztásom, hogy akkoriban nyaranta és hétvégenként ipari alpinistaként dolgoztam és elég jó pénzeket kerestem vele. Az alábbi képen látható palázásért például annyi pénzt kaptam, mint amennyit a mamám 3 hónap alatt összesen keresett. Mindezt 17 évesen.

Thököly úti referencia

 

Szóval nehéz volt elszakadni a jól jövedelmező ipari alpinista világtól, de végül úgy döntöttem, hogy informatikát fogok tanulni a Bánkin. Jelentkeztem, felvettek. Persze azért nyaranta tovább űztem az ipari alpint :-), de a kérdés, hogy mi leszek, ha nagy leszek továbbra is nyitva állt.

Ekkortájt rendszeresen jártam a kaszinókat. No nem a játékért, hanem pénzt keresni. Ebben az időben ugyanis divat volt, hogy ha kifizettem az 5 nyugatnémet márkás beugrót, akkor kaptam ajándékba a kaszinótól még egy 5 márkás bónt, amit eljátszhattam. Mit csinált az élelmes főiskolás? Bement és felrakott 5 márkát a pirosra és 5-öt a feketére. És láss csodát: nyert 10 márkát. 5 márkával ment be és tízzel jött ki, azaz igazi márkára váltotta a bónt. Ezt mindennap megcsináltam, amíg rá nem jöttek.

De nem ez a lényeg, hanem az, hogy ezidőtájt a könyvtárban megakadt a szemem egy „játékelmélet" című könyvön. Azonnal ki is vettem abban bízva, hogy le van benne írva az a tudomány, amely elvezet majd a kaszinók ésszel történő kifosztásán keresztül a saját lakás, japán motorkerékpár, külföldi utazás álom megvalósulásáig.

Persze a könyvben nem találtam meg a titkot, de találtam mást. Egy olyan területet, amit akkoriban úgy hívtak, hogy döntéselmélet. Ez az! Arra fogom használni informatikát, hogy döntéseket támogassak! Kimondani persze egyszerű volt, de megcsinál már nehezebb. Ám a szerencse a kezemre játszott.

A Westelnél írtam a szakdolgozatom kontrollingból, és vártam valakit a folyóson. Mellettem egy férfi , szintén várt valakit. Sokáig csak bámult, majd odalépett hozzám és megkérdezte, hogy mi történt a hajammal? Ráömlött a disztperzit - mondtam. (A másik jólfizető állásom ekkortájt a szobafestés volt.) Elmeséltem neki mi történt, meg hogy nem jön ki a hajamból, majd azt, hogy itt írom a szakdolgozatomat. Ő meg elmesélte, hogy van egy cége, döntéstámogatással foglalkozik, és pont pályakezdőket keres...

Végtelenül örültem az ajánlatának, de mégsem mentem el hozzá dolgozni. Meg kellett tanulnom angolul és tudtam, hogy be fogok iratkozni diploma után egy intenzív, 1 éves nyelvtanfolyamra. (Mi a középiskola 3. osztályáig kötelezően oroszul tanultunk...)

Szóval hagytam az üzleti intelligencia állást, és elkezdtem gyűrni az intenzív angolt. Néhány hónap a tanulás után azonban feltörték a barátnőm 29 négyzetméteres lakását, ahol együtt laktunk és elvittek mindent. A pénzt a párnából, a magnót, mindent. Ő szakvizsgára készült, és reggelente a Big Mambóban takarított, én pedig felhívtam emberünk, hogy „aktuális-e még a néhány hónappal ezelőtti állásajánlata "

Jónéhány teszt és interjú után felvett. Hát így kezdődött.

Innen az út már viszonylag egyenesen vezetett addig, amit most csinálok. Néha még hiányzik az alkotás kézzelfoghatósága, és maradandósága (mint mondjuk azé a tetőé, ami majd 20 éve még mindig áll), de ezen kívül mindent megtaláltam az üzleti intelligenciában amit igazán szeretek: az informatikát, mint mérnöki pályát, az elemzést és döntéstámogatást, mint közgazdász pályát, a tervezést, a problémamegoldást, a többdimenziós gondolkodást, és még sorolhatnám mi minden mást.

Ez egy szép szakma. Tanulja, művelje és használja az eredményeit! Bízom benne, hogy legalább akkora öröme lesz benne, mint amennyit nekem adott. Akár az üzleti oldalon ül, mint felhasználó, akár az IT oldalon, mint üzleti intelligencia vagy adattárház fejlesztő.

Sikerekben gazdag boldog új évet kívánok!

Elválasztó

Már készül a következő cikk. Kérjen értesítést a megjelenéséről itt.

|

Kővári Attila
2008. december 29.
Címkék: