Az adattárházunk annyit ér, mint halottnak a csók

Lement a 2. önkiszolgáló BI workshop is. Sokan voltunk. Szám szerint 29-en, és a társaság, mint mindig, most is nagyon vegyes volt.

Voltak a szállítói oldalról, voltak a megrendelő oldalról is és volt olyan szállító, aki elhozta a megrendelőjét is. Együtt tanultak és közben megbeszélték, hogy mit hol tudnak majd hasznosítani. Megmondom őszintén nekem nagyon szimpatikus ez a fajta hozzáállás. Nem titkolóznak, nem külön-külön járják az útjaikat, hanem együtt, közös erővel akarnak valami újat, valami jobbat csinálni. Le a kalappal előttük.

Ahogy le a kalappal a szállítók előtt is. Örülök, hogy jöttek, hogy nyitottak voltak, hogy tanulni akartak. Hogy adtak maguknak egy napot, amikor kiszabadulhattak a napi munkából és elmerenghettek azon, hogy hol tudnák hasznosítani a hallottakat. Egy kicsit távolabb tudtak nézni és a holnapi, holnaputáni feladatok helyett egy messzibb célra tudnak összpontosítani.

És természetesen örültem a megrendelő oldalnak is, aki mindig át tudja ültetni a gyakorlatba a hallottakat és el tudják mondani, hogy a példabeli felhasználási mód mellett mire lehet még használni egy-egy újdonságát az eszköznek, egy-egy technikai lehetőséget. Érdekes dolgokat szoktak mesélni és azt is érdekes hallgatni, hogy miért jönnek a tanfolyamra.

Vannak akik áthidaló megoldást keresnek egy problémára: Nincs még adattárházuk, de az ígéret már megvan rá :-) Csakhogy addig is kell elemezni, addig is kell profitot termelni, és addig is el kell érni a terveket. Az Excel - Access kombót már kinőtték, és helyette valami jobb kéne...

Aztán vannak akiknek van adattárházuk, de annak adattartalma nem elég részletes. Nem először hallom tőlük az „adattárházunk annyit ér, mint halottnak a csók" című mondatot. Ők nem tudnak bevezetni egy újabb, jobb adattárházat, hiszen már van egy. Minek még egy. Ugyanakkor szükségük van egy eszközre, amivel kikerülhetnek ebből a csapdahelyzetből. Egy eszközre, amit nem adattárháznak hívnak, saját hatáskörben pótlólagos beruházás nélkül telepíthetnek és használhatnak döntéstámogatásra.

És végül ott vannak a „kicsik". Akik még csak most kezdenek foglalkozni a témával. Nincs még BI vagy adattárház múltjuk, nem örököltek semmit. Előttük áll a lehetőség, hogy zéróról alakítsák ki vállalatuk döntéstámogató rendszerét. Nem tanulták még meg a multik „minden titkos senki nem láthat semmit" bürokratikus adatkezelését és egy olyan világot álmodnak, amiben mindenki hozzáférhet az információkhoz. Hisznek az emberben és tudják, hogy a jó döntéshez információkra van szükség. A szervezet minden szintjén. Mindenkinek.

Egyszóval örültem, hogy ilyen sokan és sokféle háttérrel jöttek. Köszönet érte ezúton is. Sokat tanultam megint és remélem a résztvevőknek is sikerült adnom valamit.

Hogyan tovább? Még nem tudom, de az biztos, hogy lesz III. önkiszolgáló BI workshop is. Az első önkiszolgáló BI workshop bónusztémája az önkiszolgáló ETL volt, a mostanié az adatvizualizáció. Lehet, hogy a következőn is az adatvizualizációt boncolgatjuk tovább, mert ezzel el lehet varázsolni a résztvevőket és ezt nagyon jó látni :-) De lehet, hogy átmegyünk a modellezés, mi lenne ha elemzések felé, esetleg forecast-olunk adatbányászati módszerekkel, vagy adattisztítunk a Bing Map-ben is használt algoritmusokkal. Még nem tudom. De ha érdekli a téma, akkor kérjen egy értesítőt a következő workshopról, és tájékoztatni fogom a fejleményekről.

Kérek egy értesítőt >>

Kővári Attila - BI projekt

hozzászólás

Köszönjük Attila! Igazán hasznos volt ez a workshop, nagyon sok új területet és lehetőséget fedtél fel előttünk - egyszerűen alkalmazható módon. A gyakorlati példákat pedig fejben nagyon könnyen át tudtam transzportálni a mi üzleti problémáinkhoz. És már tudom, hogy melyik régióban mennyi a csecsemő tápszer átlag ára :-)

Új hozzászólás