A felkészültség hatalma

„Aki óráról órára folyamatosan készül, azt nem érheti meglepetés" - hajtogatta folyton a középiskolás tanárom. Hogy utáltam ezt a mondatát. Aztán átvettem tőle és egy-egy jól sikerült dolgozat után már én mondtam neki :-)

Ha egy versenyző testben és lélekben felkészül a versenyre, akkor teljes biztonsággal tud versenyezni. Tudja, hogy megtett mindent és ennek szellemében versenyez. Ha azonban nem készült fel, és itt mindegy hogy mi miatt nem, akkor bizonytalanná válik. Nem úgy rajtól, nem úgy és nem akkor előz, mint amikor felkészült. Bizonytalan a kanyarokban, erőből old meg olyan problémákat, amelyeket máskor ésszel vagy technikával oldana meg, a bizonytalanság miatt gyakran rossz döntéseket hoz.

Nincs ez máshogy a szakmai életben sem. Ha valaki felkészült egy témában, akkor azt tűzzel-vassal végig tudja vinni. Még akkor is, ha azt mondják neki, hogy „csináljuk inkább úgy, ahogy eddig". Tud érvelni és harcolni azért, hogy rálépjen egy másik útra. Fejben végigjárta már a másik utat, tudja hogy nem olyan kockázatos, mint ahogy az kívülről látszik, és tudja ha lesznek is nem várt akadályok, akkor is meg fogja tudni oldani őket. Lehet, hogy nem technikásan, hanem erőből, de menni fog.

Ha viszont nem tudott felkészülni, akkor, meg fogják tudni ingatni. Meg tudják majd győzni, hogy „Ez most nem olyan fontos" vagy majd „megcsináljuk a bevezetés után". Pedig tudja, hogy fontos és tudja, hogy a bevezetés után már nem fogják megcsinálni. De egy idő után bizonytalanná válik, lehajtja a fejét és azt fogja mondani, hogy OK. E nélkül is menni fog. Csináljuk.

11. vagy 14. helyezés. Nem teljesen mindegy?

Kívülről nincs nagy különbség közte igaz? De belülről teljesen máshogy néz ki. A 11. helyben van egy csomó innováció, egy csomó kísérletezetés amiből valószínűleg jó néhány kudarc is született. De a 11. helyben van egy csomó tanulság is, és az hogy csak „így sikerült" senkit sem hangol le. Egy későbbi fázisban majd jobb lesz. Tanultunk egy csomó újat, tudjuk, hogy legközelebb merre érdemes indulni, és bízunk benne, hogy ez majd beváltja a hozzá fűzött reményeket. A leckét megtanultuk.

A stabil 14. hely viszont garantáltnak néz ki felkészülés nélkül is. Sőt. Lehet, hogy a stabil 14. hellyel néha jobb eredményt érünk el, mintha kísérletezgetnénk és akkor majd a másik orra alá dörgölhetjük, hogy „minek ide felkészülni. Te is maradtál volna nyugton és akkor most nem a 18. lennél". De az is biztos, hogy a 14. hely csak addig marad 14., amíg a környezet változatlan marad.

Ha szembejön egy vártatlan probléma, akkor semmi sem lesz a tarsolyban, amit a felkészülési időszakban vagy a kísérletezés során megtanult volna, és most előhúzhatna. És ekkor már nem arról beszélnünk, hogy hányadik lesz, hanem arról, hogy befut-e a egyáltalán a célba. Meg tudja e oldani egyáltalán a feladatot.

Hát ezért érdemes folyamatosan készülni és fejleszteni magunk. Hogy biztosak legyünk a dolgunkban. Hogy tudjuk, hogy meg fogjuk tudni csinálni. Még akkor is, ha nem úgy alakulnak a dolgok ahogy elterveztük. Felkészültünk, és meg fogjuk tudni oldani. Pont.

Kővári Attila - BI projekt

Új hozzászólás