A BI értelme


Tegnap volt az innovatív BI konferencia és a kerekasztal beszélgetés első kérdése a BI értelmét feszegette. Nekem kellett válaszolnom először és hírtelen lányos zavaromban tök őszintén rávágtam, hogy nekem a BI értelme az öröm, amit a felhasználók arcán látok. Az öröm, hogy valakinek segíthetek. Egy kézfogás, amikor megköszönik hogy együtt dolgozhattunk. Egy taps amit az oktatások után kapok. Ezek sokkal fontosabbak mint bármi más.

Egy példa. Most szombaton tanfolyamot tartottam vidéken egy csarnokban. A projektort két kartondobozra raktuk, vetíteni a raktárépület falára vetítettünk, asztalt a konyhából hoztunk, kávét a földön főztünk. Így sikerült. Az időpont már nagyon régen le volt foglalva és egy nem tervezett probléma miatt nem mehettünk az előadó terembe. De mindezeknek nem volt jelentősége! Reggel 8-kor ott várt 10 vezető aki akart tanulni, aki figyelt, aki még szombat este 5-kor is azzal volt elfoglalva működjön az összes elemzése amit közösen összeraktunk.

Ezért érdemes csinálni. Ezért érdemes sokszor megszakadni. 4 napon át dolgozni az önkiszolgáló BI workshop egy 15 perces témáján. 6-8 órát készülni egy 20 perces prezentációra. És még sorolhatnám.

Számomra ez a BI értelme. A büszkeség, ami elönti az embert, ha visszatekint a műre. Egy-egy őszinte gesztus. A visszacsatolás, hogy van értelme annak amit csinálok. És ilyen szempontból nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon jó ügyfelekkel dolgozok. Többek között ez az, ami miatt szívvel lékekkel tudok nekiállni egy BI projektnek így a 15. év után is...

Úgyhogy számomra ez a BI értelme.

Elválasztó

Már készül a következő cikk. Kérjen értesítést a megjelenéséről itt.

|

Kővári Attila
2012. november 21.
Címkék:

6 Hozzászólás

Köszönet

Kedves Attila!

Mi is köszönjük azt a magas szintű tanfolyamot amit szombaton kaptunk. Rég nem láttam már a kollégáim szemében ezt a csillogást...

További sok sikert és örömöt kívánok munkájához,

Üdvözlettel:
Grassalkovich Antal

értelem

Szia Attila,

Az a szép abban amit leírtál, hogy a BI szót bármivel helyettesíteni lehet. Kazánkovács, hordókészítés, birka terelés, informatika, közgazdaság, tök mindegy.
De ez szerintem is így igaz. Csináljon az ember bármit, ha kedvvel és lélekkel (a többiek javára és azokkal együttműködve, nem csupán a saját hasznára és szórakoztatására) végzi, akkor arra szükség van.

Üdv,
Gábor

Fontos

Szia Attila!

Szeretem az ilyen cikkeket. Néha elmerülünk a pénz"üldözés"ben, de ez a bejegyzés visszarántja az embert a földre. Nem csak a pénzről szól a világ és sokszor nem is az a fontos.
A "kollégák szemében a csillogás" az fontos.
További sok sikert kívánok!

Üdv,
VargaS

A BI értelme

Kedves Attila!

Az öröm nagyon fontos benne, legyen még nagyon sokáig részed benne!

Milyen válaszok hangzottak még el?

Számomra a BI a tény alapú vezetés és döntéshozatal egy fontos eszköze. Ha valakinek fontos tények és adatok alapján vezetnie, akkor fontos, hogy legyen jó BI hozzá.

Üdv
Attila

Kérdések

Szia Attila,

Igazából nem emlékszem, hogy milyen válaszok hangoztak el, mert amíg a többiek válaszoltak én egész végig azon gondolkodtam, hogy milyen ciki: Biztos nem ezt várták tőlem. Biztos valami mélyenszántó igazságot vártak, én meg mondtam valami teljesen személyeset...

en annyiban korrigalnek,

en annyiban korrigalnek, hogy amit attila ir, az a "munka ertelme" vagy meg nagyobb szavakkal a "az elet ertelme".

a BI ertelme kerdesre sajnos meg mindig "nem" tudom a valaszt. errol is megosztanad a gondolataidat?

en nem vagyok BI szakember (inkabb adatbanyasz), de a kovetkezoket gondolom: BI egy hatekony eszkoz arra, hogy ervek gyozzenek az erzelmek felett.

vagy ezt rosszul gondolom?

Szóljon hozzá!

Szabály: Legyen kedves, segítõkész és vállalja a nevét.
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
ANTI SPAM
A robot regisztrációk elkerülésére.
Image CAPTCHA
Figyeljen a kis és nagybetűk használatára